Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM Ott a tribünön közöltem apámmal, hogy másnap próbálkozom a II. szigorlattal. Kérdésére őszintén megmondtam, hogy nem teljesen vagyok elkészülve, de sietni akarok vele, s azért megpróbálom. Ha csak egy tárgyból bukom, már az is nyereség lesz. Egész biztosra menni és ezért halogatni a vizsgát nem érdemes, mert az egyetemi szigorlat merő lutrijáték. A vizsgám Földesnél és Lángnál nagyon jól ment. A mindig mogorva Mariskánál már kevésbé. Nála a közigazgatási és pénzügyi jogból vizsgáztam. Ez ket külön tantárgy volt, de a szigorlaton egynek számított. Mivel pedig Mariskának a pénzügyi jog volt a szakmája, csakis abból kérdezett. Mi tagadás, a pénzügyi jogból egy kis ismétlés még rám fért volna. S ezért meg voltam nyugodva, mikor csupán a közigazgatási és pénzügyi jogból utasítottak pótvizsgára. A furcsa csak az volt, hogy a közigazgatási jogból egyetlen kérdést sem intéztek hozzám, és mégis egyúttal abból is megbuktam. A vizsgám korán reggel, 7 órakor kezdődött. Kilenc órára, mikor a belügyminisztériumban kellett lennem, már véget is ért. Tehát hivatali főnökömtől kimaradási engedélyt sem kellett kérnem. És mikor hivatalomban pontosan megjelentem, akkor sem említettem senkinek sem, hogy szigorlatoztam. Délután 3 órakor pedig már megint az egyetemen voltam és egész délután hallgattam Mariska pénzügyi jogi szigorlatait. A pótvizsgát a doktorátusomhoz még hiányzó, egyetlen tantárgyból szerettem volna még a nyári szünet előtt letenni. Ez merész gondolat volt, annál is inkább, mert akkor már kezdtem sejteni, hogy a professzorok talán szemtelenségnek is tartják, ha a jelölt meghatározott terminussal akar pótvizsgát tenni. Lehet, hogy ebben nekik igazuk is volt, föltéve természetesen, hogy a jelöltet nem elmeháborodott professzor buktatta meg. De ha ez így van, - kérdeztem saját magamtól - akkor miért alkottak olyan szabályokat, amelyek a terminus megrövidítését megengedik? Mindegy, már benne voltam az iramban. Tehát ismét alkudoztam a dékánnal. A jólelkű Kovács Gyula azt mondta, hogy ő a hat hétből kettőt ezúttal is hajlandó elengedni. Többre nincs joga. De a nyári szünetig így sem futja az időből, mert addig már csak három hét van hátra. A júniusban való pótvizsgázásomat — úgy mond - csak a kultuszminiszter engedhetné meg. Kérésemre azt is megígérte, hogy kérvényemet pártolólag fogja fölterjeszteni. Nagyon kapóra jött, hogy a kultuszminisztérium egyetemi osztályában volt egy jó barátom és kollégám, Imre Miklós miniszteri fogalmazógyakornok. Ezzel beszéltem meg a dolgot. Kérvényem pártoló fölterjesztéssel gyorsan fölérkezett. Az illetékes osztályfőnök első hallásra képtelenségnek mondta kérésem teljesítését, de Imre Miklós addig rágta a fülét, míg bele nem egyezett, s az engedély villámgyorsan lent volt az egyetemen. Ismét jelentkeztem a dékánnál, és ő pótvizsgámat június 19-re tűzte ki, tehát a bukásom utáni tizedik napra. A közbeeső tíz napon minden délután 34