Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VIII. A KLAFFERSTRASSI TÖMEGSZÁLLÁSON Az újabb világeseményekről, sot a német harctéri eseményekről is, újságok hiányában, semmi tudomásunk sem volt. Úgy látszott azonban, hogy az orosz előrenyomulás mifelénk megtorpant. Ellenben hír szerint az oroszokkal már Berlinben folytak utcai harcok. Mozgási lehetőségeink minimálisak voltak. Megtekintettük Lackenhäusert, ahol csoportunkból két család, Nagy István országgyűlési képviselőnek és az ő sógorának családjai laktak, továbbá Breitenberget, a hozzánk negyedfél kilométerre, hegy tetején vadregényesen fekvő községet, hol szintén sok magyar menekült tartózkodott, s ahol élelmiszerjegyeinkre élelmet jól lehetett beszerezni. Voltunk Neureichenauban is. De ezeknél messzebb egyelőre nem jutottunk el. Április 25-én a mi vidékünkön is kezdett komolyodni a helyzet. Amerikai csapatok közeledéséről beszéltek s arról, hogy ezek Passaut már megszállták és Freyunghoz, a mi közigazgatási székhelyünkhöz közelednek. E napon már számos földerítő repülőgép cirkált fejünk fölött, sőt távoli bombázás vagy ágyúzás hangja is hallatszott. Mi nem az amerikaiaktól féltünk, hanem csak a megszállás, illetve impériumváltozás mikénti lefolyásától s attól, hogy telephelyünk is csatatérré válhatik. A harctéri veszedelem közeledtére csoportunk jónak látta, hogy saját magunk közül éjjelre, óránkénti fölváltással őröket állítsunk, amit mindjárt meg is kezdtünk. En V211 -tol V212-ig őrködtem az emeleti folyosó ablakaiból. Főleg nyugat felé kellett figyelnünk, mert arról hallatszott egész éjjel ágyúdörgés vagy talán robbantások zaja, és abból az irányból gördültek felénk elég sűrűn a teherautók. Április 26-án a harci zaj az éjszakaihoz képest erősbödött. Már délelőtt is erős ágyú- és bombaropogás hallatszott. Valószínűleg Waldkirchent támadták. Tüzek füstoszlopai is látszottak. Déltájban a harci zaj elcsendesedett. Délután a csoportunkhoz tartozó gyerekek rémülten és sírva rohantak be hálótermünkbe, azzal a hírrel, hogy ellenséges páncélkocsik közelednek. Alig akartuk hinni, de a környékbeli lakosok is megerősítették a hírt, hogy valóban jönnek Neureichenau felől. E hírre csoportunk nagyobb része — csatatérré tételünktől félve - jónak látta némi cókmókkal a főútvonalról némileg odébb állni. A „parancsnoki" család, be sem jelentette szándékát, kezdte meg a futást. Mi Margittal és csoportunk kisebbségével Klafferstrassban maradtunk. Nemsokára valóban megérkezett az amerikai páncélos had, de épületünk előtt megállás nélkül dübörögtek el és Lackenhäuser felé kanyarodtak. Mi mindnyájan behúzódtunk épületünkbe, és ki sem néztünk onnét. 309