Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VIII. A KLAFFERSTRASSI TÖMEGSZÁLLÁSON Ez ellen senki sem tett kifogást. Mi Margittal a teremnek az ajtótól balra levő sarkában helyezkedtünk el, amely egy ablakot is magában foglalt. A többi családok is sorban elhelyezkedtek. Én a nekünk jutott alig pár m

2 kis helyet mindjárt körülkerítettem iskolatáblákból és saját pokrócainkból készített spanyolfalakkal úgy, hogy oda nem lehetett belátni. Tehát ott éjjelre mindig nyugodtan le is vetkőzhettünk. Ezt már az első nap úgy elintéztem. De később be is bútoroztam. Nevezetesen ácsoltam stelázsit, ami egyszersmind fülkénk sarok-tartóoszlopa is volt, továbbá készítettem asztalt, székeket, mosdóasztalt. Egyedül csak nekünk volt villanyforralónk és lavórjaink. Főzőkanalakat s egyéb efféle konyhaeszközöket is saját magam faragtam Margit részére, úgyhogy mi a saját külön, zárt fülkénkben főztünk, étkeztünk és mosdottunk is. A község megengedte, hogy a község szalmapajtájából fekvőhely céljára szalmát vigyünk be. Tehát mindjárt első nap megtöltöttük üres szalmazsákjainkat. Ezek fülkénkben egymás mellett éjszaka jól elfértek. Nappalra pedig egymásra raktuk azokat, s így nappal mozogni is tudtunk szűk, de ami fő, saját külön kvártélyunkban. Ágyneműt is hoztunk hazulról elegendőt, úgyhogy már első éjjel - 22 napi, ágyon kívül töltött éjszaka után - földön elhelyezett szalmazsákjainkon pazar jól aludtunk. S igen megdagadt lábaink is első reggelre teljesen lelappadtak. A többiek kezdetben nem követték a mi szeparációs példánkat, és valamennyien nyílt színen aludtak a közös hálóteremben. Pedig a nagy közösség csakhamar igen sok kellemetlenséggel, sőt hangos szóváltásokkal is járt, amit mi függönyeink mögött mindig csendes derültséggel hallottunk. Már a közös ebédlőasztalnál is sokszor voltak viták, mert egyszerre nem fértek el mindnyájan az asztal körül. De még több vita volt, legalább eleinte a főzésnél. A főzési kérdés megoldása alpári módon kezdődött. Az asszonyok (mindenki külön-külön) az iskola udvarán pár téglát egymásra helyeztek, az alá raktak tüzet és úgy főztek. Némelyek a rendelkezésünkre bocsátott földszinti helyiségben próbáltak e téren valamit csinálni. De ott is csak kevesen fértek el egyszerre. Később hárman is a hamburgi vöröshajú német asszony konyháján béreltek főzési jogot, minek ellenében a bérfizetésen kívül naponként fényesre pucolták „úrnőjük" tűzhelyét és konyháját, amit az keresztbetett lábakkal széken ülve, szigorú tekintettel ellenőrzött. De legtöbb szóváltásra adott okot a közös mosdás a lépcsőházban az egyetlen, közös használatú lavórban. Később a többiek is kezdtek függönyök mögé húzódni és magukat lehetőleg szeparálni. Végül már csak az öreg és gyengélkedése miatt tehetetlen 307