Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

I. IFJÚSÁGOM A megyegyûlés következő tárgya, a szolgabíró-választás volt. Szokatlan izgalom uralkodott. Még a közgyűlési teremben is folyt a mezei hadak kapacitálása. Géza pártja gyanakvással nézte a főispán praktikáját. A zsúfolt teremben nagy volt a nyüzsgés, sürgés-forgás. Az öreg Pilisy Béla ott állt az elnöki pódiumon, az elnöklő főispán háta mögött és ott valami csalafintaságnak vélte neszét venni. Azonnal szót kért és izgatott hangon tiltakozott minden elnöki részrehajlás ellen. Beniczky főispán sértődött hangon igyekezett eljárását igazolni. Végül is megkezdődött a szavazás. Fiatal fejjel akkor nem gondoltam, hogy félévszázaddal később, mint utód, én ülök Beniczky helyén a vármegye elnöki székében és hogy, ha más viszonyok között is, de alkalmam lesz másban találni és másként gyakorolni a főispán hivatását, mint ahogyan azt akkor (1893-ban) őtőle láttam. Azelőtt példátlan eset volt, hogy egyetlen szolgabíró választását akkora érdeklődés kísérjen. Több mint 350-en szavaztak le, s a győztes kevés szótöbbséggel Haász István lett. Máskor a napisajtó sem tulajdonított legcsekélyebb jelentőséget sem a szolgabíró-választásoknak. De ezúttal a lapok másnap hasábos tudósításokat közöltek a nagy harcról. „Két jelölt volt - írták. — Egyikük háta mögött 12 évi, becsületes munka, másikuk mögött pedig a befolyásos rokonság hatalmas serege. Szinte csoda, - így zárultak a riportok — hogy mégis Haász István győzött. De föl is hangzott a kiáltás a közgyűlés termében, hogy »győzött a demokrácia«." Mi jelenlevők nem hallottunk ilyen kiáltást és ez az egész beállítás akkor még egészen új hang volt. Csak a későbbi évtizedekkel lett nyilvánvaló, hogy hazánkban mit értettek „demokrácián" e jelszó hangoztatói. A választás eredménye egyébként egészen mindegynek bizonyult. Szegény Haász István alig pár hónappal győzelme után elmezavar tünetei között munkaképtelenné vált és hamarosan meghalt. De megüresedett helyére Géza sem pályázhatott, mert ő meg tuberkulózisba esett. Már 1894 őszén orvosi tanácsra a délvidéken keresett gyógyulást és az egész telet is ott töltötte. Legelőször Lussin Piccolóba

32 utazott. Apánk félt betegen egyedül útnak engedni és engem bízott meg, hogy elkísérjem. Ez az utazás nekem nagy élmény volt. Akkor láttam először tengert és először léptem át az ország határát. Fiuméből mentünk Lussin szigetére. Pár napot töltöttem ott Gézával és aztán hazautaztam. Lussinból hajón keltem át Pólába és onnét vasúton Isztrián és Laibachon

33 át haza a déli vasúton. Akkor láttam először a Balatont is. Géza pár hónap múlva Lussinból továbbutazott az olasz Nervibe, majd a francia Riviérára, Mentonba. Ma Mali Losinj, sziget cs klimatikus gyógyhely az Adrián, a Kvarner-öbölben. Ma Ljubljana. 29