Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VII. MENEKÜLÉS A HAZÁBÓL Valóban mi is megállapítottuk, hogy az esti és éjjeli gyanús világosságok félköre immár kevésbé nyúlt elénk, mint előző napon. A bécsi hírekből tudtuk meg, hogy Sopron elesett. Az oroszok elutazásunk napján (március 29-én) is erősen bombázták Sopront. Főleg a Templom utca, Ógabona tér és Újteleid utca szenvedtek nagy károkat. A színházat is telitalálat érte. Ez a támadás váratlanul, riadó nélkül jött, s ezért az utcákon is sok halott volt. Ezután nem volt többé nyugta a városnak és március 31-én (nagyszombat délutánján), a feltámadás idején vonultak be az oroszok Sopronba. Bécsben azzal biztattak minket, hogy másnap indulunk tovább, amikorra ki lesz javítva a vasúti pálya, melyen Bayreuth felé haladnunk kell. De bizony nem indultunk, és később hivatalosan is úgy nyilatkoztak, hogy újabb pályarongálások miatt még további 2-3 napig kell várakoznunk. Emellett azonban egyéb zsúfolt vonatok egymás hegyén-hátán haladtak el mellettünk keletről nyugat felé. A helybeli hadikórházat gyors iramban ürítették. A vöröskeresztesek is elvonultak. Az volt az érzésünk, hogy az osztrákok szándékosan akarnak minket az oroszok kezére játszani. A helybeli vasutasság hajthatatlan volt, hogy mozdonyt adjon és indítson minket. Sem kérés, sem sürgetés, sem követelés mit sem használt. Pedig Krűger vonatparancsnokunk kivágta előttük a nagy adut, hogy „mi Hitler vendégei vagyunk". Ettől azonban az osztrákok még jobban megbokrosodtak. Április 4-én este izgalmas ülést tartottunk magunk között. Határozatba ment, hogy több küldöttség indul Bécsbe előkelő helyekre, mozdony azonnali kieszközlése és utunk, indításunk érdekében. Ilyen hangulatban jött el az éjszaka. Sokan az utasok közül már nem mertek a vonaton maradni, hanem éjjelre a faluban kerestek maguknak szállást. Soós vezérezredes pedig, kinek Tasnádi Nagy András családjával együtt jól bebútorozott, külön tehervagonja volt, és mások is végleg elhagyták a vonatot, és extra úton igyekeztek kibújni a fenyegető orosz hálóból. Mi a vonaton maradtunk, s engem kényelmetlen ülőhelyemen is elnyomott az álom. Éjfél után ágyúlövésekre ébredtem föl. Az orosz tüzérség lőtte a mi vidékünket. Vonatunk közönségét óriási izgalom fogta el. Féltek, hogy az oroszok körülfognak minket. A vasúti személyzet a tüzérségi harc elől a közeli erdőkbe menekült. De társaságunk vezetősége sem volt rest. Előkerítették a vasúti tisztviselőket, s a legerélyesebben követelték tőlük vonatunk azonnali indítását. Ellenőrizhetetlen hírek szerint állítólag revolvert fogtak rájuk. Tény az, hogy hirtelen került mozdony és készültek az indításra. Gyorsan előhívták a községben éjszakázó útitársainkat, s egész társaságunk minden baj nélkül a vonaton élte át az orosz ágyúzást, tartózkodási helyünk tüzérségi belövését. 295