Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VI. JÖN A TATÁR Aztán elmentem a Pannóniába, ahol a képviselők javában csomagoltak és pakoltak és fuvarosok után futkostak. Majd a vasúthoz mentem a készen álló szerelvény megtekintésére. Ott már nagy volt a sürgés-forgás. Krűger volt a „vonatparancsnok", de sehol se volt található, és senki más sem volt, akivel férőhely dolgában autentikusan lehetett volna tárgyalni. Akikkel beszéltem, mindenki azt mondta, hogy nagyon sok a pályázó és már az összes helyek foglalva vannak. Úgy látszott, hogy az előjegyzés nem sokat ért. Nem csak törvényhozókat és országgyűlési tisztviselőket vettek föl a vonatra, hanem más jó barátokat is. Aki bírta, az marta. Utólag tűnt ki, hogy a boldog helyhezjutottak nem elégedtek meg maguk, családtagjaik és barátaik részére egy-egy ülőhellyel, hanem mindannyiuk részére legalább két-két helyet foglaltak le és úgy utaztak. így aztán sok igényjogosult nem tudott elmenekülni, és ott maradt az ellenség prédájául. Mikor a vasúttól a városba visszatértem, az utcán Rauner

380 felsőházi tagtársammal találkoztam, és egymással beszélgettünk. Rauner, aki tekintélyes soproni fuvaros-vállalkozó volt, nem készült menekülni. Ellenben egy másik felsőházi tag is érkezett oda hozzánk feleségével, és mikor Rauner csodálkozva kérdezte tőlük, hogy hát ők nem szálltak föl a törvényhozók vonatára, a szép fiatalasszony zokogva mondta, hogy nem kaptak helyet a vonaton, tehát kénytelenek itthon maradni. Tóniék kórházvonatának indulása nem volt még bizonyos, s arra való fölvételünk még kevésbé. Tehát úgy látszott, hogy mégis csak kocsin kell indulnunk, bár nagyon féltem ettől az úttól. Már napközben igen komoly hírek jöttek az oroszok gyors közeledtéről, és mindenki félt, hogy este bekövetkezik az orosz légi vagy páncélos támadás. Gyorsan cselekedni kellett. Fogatunk előállt Deák téri lakásunknál. Ebéd előtt meg is lett pakolva. Két kórházi katona dolgozott vele. Odajött Benkő is, akit figyelmeztettünk, hogy Vi 5-kor indulnunk kell. De Benkoék késtek. Dobayék nem voltak hajlandók tovább várni. Féltek, hogy az orosz támadás ott éri őket. Margit személyesen ment Benkoék lakására sürgetni őket. De Benkő még otthon sem volt. Viszont mi csupán kettesben nem akartunk kocsival indulni. Kisiettem a vasúthoz még egyszer próbálkozni a törvényhozók vonatával. Valaki azt mondta, hogy további pakk-kocsit igényeltek, az jönni fog, s arra nagy pakkjaink fölférnek. Ülőhely iránt pedig ne érdeklődjünk, hanem egyszerűen szálljunk föl a vonatra és maradjunk rajta. Még egy óra időnk van, este hétig. Siettem vissza a hadikórházba. Készen álló megrakott kocsinkat két katona (egyikük a nagykátai Tóth János, régi jó ismerősünk) mindjárt indította is. Tóniéktól elbúcsúztunk, és gyalog mentünk kocsink mellett. De még 380 Rauner Mihály (szül.: 1881) szállítmányozási vállalkozó, a vidéki kereskedelmi és iparkamarák képviselője a felsőházban 289