Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VI. JÖN A TATÁR zetünk javára írták, s az elnöki bizottsági ülésen a magyarság képviselői erre is hivatkozással kértek megértést a Nyugat részéről. Október 16-án (1944) megérkezett Sopronba a szelei fogat. Antal Jóska és Makai Mátyás béreseink jöttek a Manci és Deres lovakkal. Négy napig utaztak Pesten át, ami nagy teljesítmény. Éjszakára csak a szállodánk udvarán, szabad ég alatt tudtam őket elhelyezni. Szerencsére elég jó idő volt. Másnap a szelei fogatot az emberekkel együtt a Ponzichter-városrészbe Deimel Pál fuvaros gazdához (Balfi út 29. sz.) irányítottuk. Útközben megszólalt a légi veszélyt jelző sziréna, vagyis az ún. kisriadó. Már közel voltunk a célhoz. A légi veszély egy okkal több volt, hogy beálljunk Deimelék kapuja alá. A háziak nem voltak otthon. Kint dolgoztak a mezőn. De a lakók készségesen befogadtak minket. Saját béreseinket mindjárt el is bocsátottam, és útravalóval ellátva sürgettem őket, hogy siessenek a vasúthoz, mielőtt riadó lesz, és utazzanak haza Szelére. Margittal magunkra maradtunk az igásfogat mellett, idegen helyen. Csakhamar fújták a nagyriadót. Ez negyedfél óra hosszat tartott. A háziak is csak ekkor tudtak hazajönni a munkából. A háziasszonyt kérleltük, hogy ne haragudjon ezért az alkalmatlankodásért, s ő megértve nehéz helyzetünket, még egyik munkását is rendelkezésünkre adta, hogy az segítsen a lovakat hajtani Fertőrákosra. E segítségnek szükségét éreztem, mert fék nélküli kocsinkon féltem magunkban útra kelni az itt-ott erősen lejtő úton. Margittal mi is fölültünk a kocsira, a zsákok tetejére. A kocsis pedig többnyire gyalog haladt a kocsi mellett. így vonultunk be a faluba. Tamással már útközben Kőhidán találkoztunk. Fertőrákoson lepakoltuk a szállítmányt, s a kocsit és lovakat Pfeiffer Flóriánnál helyeztük el, aki jó magyar érzelmű és magyarul jól beszélő sváb gazda, s aki tartás ellenében használni fogja azokat. Sötét volt már, mikor Tamással az ő gépkocsiján visszaérkeztünk soproni hotelszállásunkra. Október 18-án. A harctéri és belpolitikai helyzet tekintetében teljes a bizonytalanság. Vad hírek keringenek. Senki sem tudja, mi lett Horthyval és a Lakatos-kormány tagjaival. Hivatalos közlés erről nem jelent meg. Csupa rébusz a belpolitikai helyzet. Pesti utcai harcokról beszél a fáma. De a belső rend, legalább külsőleg, helyreállt. Az kétségtelen, hogy a politikában is a németek dirigálnak. Fegyverszünetről nincs már szó. A harc tovább folyik az oroszok ellen. „Két malomkő között a nemzet." Október 20-án az orosz kommunista hadak már a Tiszánál álltak, sőt több helyen a Tiszát is átlépték. Haladnak nyugat felé, pusztulással fenyegetve mindent. A mi szelei otthonunk, gazdaságunk, jószágaink, pesti berendezett házunk, mindenünk pusztulás előtt áll. Családunk szétszakado269