Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM rándulásunk s vele együtt egyelőre hazautazásom terve is meghiúsult. De talán jobb is volt így, mert közvetlen ezután bal kezemen súlyos tályog támadt, amit kórházban fölvágtak és hosszasan kezeltek. Emellett közben lázzal járó influenzában is megbetegedtem. Tamás és fivére, Mátyás október 11-én érkeztek vissza budapesti útjukról, és beszámoltak a tapasztaltakról. A kedvezőtlen harctéri események a Duna-Tisza közén a legnagyobb nyugtalanságot idézték föl. Altalános menekülési láz tört ki. A Duna—Tisza közén az összes utak zsúfolva vannak járművekkel. Mindenki Budapestre igyekszik. Október 13-án délelőtt 10 órakor légiriadót fújtak, ami elég gyakori dolog. Alig hangzott el a sziréna hangja, váratlanul ismét Tamás és Mátyás érkeztek hozzánk a Grúber-szállóba. Tamás ebédre hívott magukhoz. Mindjárt indultunk. A légiriadó nem volt akadály, mert az orvosok kocsijai ilyenkor is szabadon mozoghattak. Hamar kint voltunk náluk Fertőrákoson. A hűvös szeptembervég után ekkor már remek szép, meleg napok jártak. Ezúttal is gyönyörű idő volt. A ragyogó napfényben ellenséges repülők vonultak el fejünk fölött. De ez nem feszélyezett minket, mert itt nem szoktak bombázni. A repülők csak átvonultak Bécsből visszatérőben déli irányba. Délután Tamás autóján tértünk vissza Sopronba. Csak a városban vettük észre, hogy ismét riadó van. Az utcák teljesen kihaltak voltak. A Pannóniánál szálltunk le. Tamás visszafordult. Mi pedig siettünk le a szálloda óvóhelyére. De ekkor fölhangzott a lefúvás. Elmúlt a légi veszély, tehát mentünk tovább Király főorvos lakására sebem kezelése végett. A tályog kezemen újból elmérgesedett. Ismét föl kellett vágni, ami másnap meg is történt. Ily módon lehetetlenné vált részemre, hogy hazamehessek Szelére. Helyettem Tamás intézkedett. Anyósomat és menekült rokonvendégeinket gépkocsiján fölvitte Budapestre. Anyósom egyelőre tisztviselőtelepi lakásában maradt. Tamás gabonatermésünket is — amennyire lehetett - értékesítette, és intézkedett, hogy szelei gazdaságunkból saját fogatunkon élelmet és egyebeket hozzanak Sopronba. Gazdaságunkban egyébként régi, hűséges alkalmazottunk, Kalacsi János béresgazda intézkedett. Október 15-én (1944) déltájban nagy meglepetéssel hallottuk a rádióban Horthy Miklós kormányzó szózatát, hogy fegyverszünetet szándékozik kérni. A németeket a szövetségi hűség megszegésével és azzal vádolta, hogy kirabolták az országot. Céltalannak látja a további harcot, mikor a németek nem segítenek védeni hazánkat, hanem csak visszavonulásban utóvédharcaikat vívják. Margit (vasárnap jévén) délután meglátogatta a zárdában a kislányokat. Ott találkozott Tamással és Ilivel. Ők is átjöttek hozzánk a Grúber-szállóba, és meghánytuk-vetettük az izgalmas új helyzetet. Addig gondoltunk a Németországba való költözésre, de a németekkel való szakítás után ez a terv immár kivihetetlennek látszott. 266