Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM kéri. Hosszabb szabadságot csak a vármegye közgyűlése adhat. A kényszerszabadságra küldés pedig merő önkényt jelent. - Én megtettem. - De miért tetted? Akarom tudni. - Nem mondom meg. - Nekem jogom van Tőled bármely hivatalos cselekményed ügyében jelentést követelni és te köteles vagy nekem teljes fölvilágosítást adni. - Nem adok - szólt és ezzel eltávozott. Szóval már a német megszállást követő első napon nyíltan megtagadta a hivatali engedelmességet, ami súlyos fegyelmi vétség, és ami rendes körülmények között föltétlenül állásától való fölfüggesztést vont volna maga után. Később Gyenes főszolgabíró jelentkezett nálam. Közölte, hogy megkérdezte az alispántól, miért függesztette föl állásától. Az alispán azt felelte neki, hogy azért, mert annak idején (két évvel azelőtt) az ő tilalma ellenére pályázni mert a budakörnyéki főszolgabírói állásra. Jellemző volt az alispánra, hogy ezt a szemtelen bosszút és egyszersmind hivatalos hatalommal való, minősült visszaélést azután követte el, mikor közben egyszer már „férfias kötelességének tartotta" nyíltan beismerni, hogy tévedett, mikor Gyenessel szemben Pálházyt támogatta. Gyenes elmondta azt is, hogy Shvoy püspök, aki annak idején óvást emelt az ellen, hogy Budakörnyékre református főszolgabírót válasszanak, most magához hívatta Gyenest, az akkor megválasztott református főszolgabírót és kijelentette, hogy a főszolgabíró kívánságára bármely főhatóságnál hajlandó közbenjárni, hogy jogtalan fölfüggesztését hatálytalanítsák és állásába visszahelyezzék. Gyenes azonban megköszönve a püspök igen nemes gesztusát, kérte, hogy ne járjon közbe, mert azért is őrajta állnának bosszút. Endre alispánban, háta mögött érezve tizenegy német hadosztályt, tovább dúlt a zabolátlanság. Március 22-én megjelent nálam, éspedig egy alvagy másodfőjegyző kíséretében. Hellyel kínáltam őket, de ők állva helyezkedtek el íróasztalommal szemben. Az alispán mellett állt az aljegyző, kezében notesszel és irónnal, nyilvánvalóan gyorsírásra készen. Én csak néztem, hogy mi akar lenni ez a szokatlan fölvonulás. Az alispán megszólal és kérdi tőlem: van-e tudomásom arról, hogy a Nemzeti Múzeum könyvtárában van egy könyv, melynek szerzője Böhm Vilmos,

344 és abban az is meg van írva, hogy én 1919-ben, a proletárdiktatúra küszöbén osztálytanácsosi címet és jelleget kaptam forradalmi érdemeimért. - Most hallok először ennek a könyvnek a létezésétől, feleltem neki. 344 Bó'hm Vilmos (1880-1949) szociáldemokrata politikus, 1918-19-ben hadügyminiszter, majd hadügyi népbiztos, a Vörös Hadsereg parancsnoka. Két forradalom tüzében с emlékiratának (Verlag für Kulturpolitik, München, 1923) 475. oldalán ír Viczián Istvánról. 246