Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)
V. KORMÁNYZATI RENDSZEREM A VÁRMEGYE ÉLÉN közös érdekű ügyeinkben Kovács Vince 320 címzetes püspökkel is, aki az interregnum alatt az egyházmegye élén állt. 1942. november 12-én részt vettem az új váci püspök, Pétery József 321 ünnepélyes beiktatásán s utána a püspöki palotában a díszebéden. Ebédutáni feketekávéra ugyanakkor Kolozsváry nagyprépost hívott meg magához. Vármegyénk és a katolikus egyházi főhatóságok közötti együttműködést kívántam előmozdítani azzal is, hogy Pétery József váci püspököt, majd Grősz József kalocsai érseket, alig foglalták el magas állásukat, siettem beválaszttatni a vármegye örökös bizottsági tagjai sorába. Pétery váci püspök mint a vármegye örökös bizottsági tagja ismételten is fölkeresett főispáni hivatalomban, s én is meglátogattam őt, Vácon. Shvoy Lajos székesfehérvári püspökkel, 322 mielőtt látogatást tettem nála, levélváltásom volt. Mikor a budakörnyéki főszolgabírói állás betöltésének kérdése fölmerült, ő levélben hívta föl figyelmemet arra, hogy a szóban levő járás lakossága túlnyomó részben katolikus, tehát reméli, hogy a jelölésnél erre én is tekintettel leszek. Azt feleltem, hogy őszinte örömömre szolgálna, ha ezt megtehetném, azonban a törvény a felekezeti hovatartozás teljes mellőzésével egyéb szempontok figyelembe vételét írja elő. Nevezetesen az állások betöltésénél a frontharcosoknak biztosít elsőbbséget. Márpedig az adott esetben a pályázók közül csupán csak egy református bír ezzel a kellékkel, akit ezenkívül egyéb szempontok is támogatnak, s ezért többségi pártunk egyhangúan azt jelölte. Megemlítettem levelemben, hogy a főszolgabíró-választásnak olyan háttere is van, amit a püspök megnyugtatására készséggel közlök vele bizalmasan, de csakis személyesen. Erre ő ebédre hívott meg Székesfehérvárra tőlem választandó bármelyik napra, de végül is abban állapodtunk meg, hogy budapesti lakásán keresem föl. Ez a látogatásom már a választás után ment végbe (1942. június 25-én). Egy óra hosszat időztem nála és mindent barátságosan megbeszéltünk. Nyíltan megmondtam, hogy az alispán politikát akart csinálni a választással, és Pálházy megválasztását erőltette. De az ezért is nem lett volna jó. Ellenben az összes többi pályázót jelöltük, akik valamennyien katolikusok voltak, s akik közül az egyik meg is lett választva nem ugyan a budakörnyéki, hanem a kiskőrösi járás főszolgabírójává, amely utóbbi állás éppen a budakörnyéki főbírói állás betöltése következtében üresedett meg. Shvoy püspök teljesen meg volt nyugodva, s ő maga is kijelentette, hogy ő sem helyesli Endre László politikáját, mert Endre egyszer Fejérmegyében 320 Kovács Vince (1886-1974) 1927-től kiskunhalasi plébános, 1940-től váci segédpüspök, 1959 és 1969 között váci apostoli kormányzó 321 pétery József (1890—1967) váci püspök, 1953-ban internálták 322 Shvoy Lajos (1879-1968) 1919-től a Regnum Marianum plébánosa, 1927-től negyvenegy éven keresztül székesfehérvári püspök 233