Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

V. KORMÁNYZATI RENDSZEREM A VÁRMEGYE ÉLÉN molyan vehető, mert a katonai fölmentés hatálytalanítása nem a hadtestparancsnoktól függött, tehát avégből nem oda kellett volna fordulnia. Május 28-án (1942) referáltam Keresztes-Fischer belügyminiszternek a történtekről. Nagyon meg volt elégedve vármegyei politikámmal és taktikámmal. Szavakkal is hosszasan méltatta „higgadt, de erélyes" eljárásomat a vármegyei anomáliákkal szemben. A legutóbbi vármegyei közgyűlés eseményeivel kapcsolatban is azt mondta, hogy „mindent nagyszerűen csináltam". Ha az alispán hadbavonulási és ezzel félreállási szándéka nem volt is komolyan vehető, bizonyos, hogy az alispáni klikk önkényuralma már az első félévben két súlyos vereséget szenvedett: a községi jegyzőket nem lehetett többé terrorizálni, mert semmi kétséget sem hagytam fenn abban a tekintetben, hogy az ilyen erőszakos főszolgabírót már a legelső alkalommal fölfüggeszteném állásától. A tisztviselőválasztásoknál pedig az objektív és demokratikus önkormányzat erősebbnek bizonyult a klikkrendszernél. Az új rendszer hatása annyiban máris érezhető volt, hogy az alispáni klikk nyugtalanvérűsége — legalább egyelőre - csak kisebb kellemetlenkedésekben nyilvánult. Ilyen kisebb kellemetlenkedés volt a budakörnyéki főszolgabíró-választásnak közigazgatási bírói panasszal való megtámadása. Ez a választás ugyan teljesen demokratikusan és tisztán ment végbe. A bizottsági tagok zavartalanul, szabadon szavazhattak s a jelölés is szigorúan a törvények értelmében történt. Pláne a jelölő választmány, bár erre kötelezve nem volt, ezúttal köztetszést keltő érvekkel meg is indokolta a jelölés mikéntjét. Van azonban az 1929:XXX. örvénycikknek egy szakasza, amibe esetleg bele lehetett kapaszkodni. Nevezetesen, ez a törvény kimondja, hogy az országos képviselők választására megállapított összeférhetetlenségi szabályok megfelelően érvényesek a vármegyei tisztviselők választásánál is. A képviselőválasztói törvény értelmében pedig a választási elnök nem vezetheti a képviselőjelölést. A főbíróválasztásnál azonban a főispán elnökölt, s ugyanő mint pártelnök részt vett a jelölésben is. E két esetet mégis képtelenség lett volna egymással azonosítani, mert a törvények a tisztviselők jelölésnél a főispánnak célzatosan döntő szerepet adnak, és régi országos gyakorlat az is, hogy a vármegyei kormánypártnak mindig a főispán az elnöke. A közigazgatási bíróság el is utasította a panaszt. A vármegyei közigazgatási bizottság 1942. július 9-én tartott ülésén az alispán újból félreverte a harangokat. Kevéssel azelőtt Szendy Károly, Budapest polgármestere a belügyminiszter fölhívására tudományosan megalapozott tanulmányt készített a pestkörnyéki egybeépült községeknek és peremvárosoknak a fővároshoz csatolásáról, vagyis Nagy-Budapestről, anélkül azonban, hogy ennek gyakorlati megvaló205