Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

I. IFJÚSÁGOM — É bizé, — csodálkozott Träger úr — nem lesz furcsás fekete ruhákat szekrénybe fölaggatni? — Miért lenne? - szólt Géza - otthon is úgy szoktuk. — É bizé — de többet már nem mondott, hanem még jobban csodálkozva távozott. Csak később jöttünk rá, hogy ő a szennyest hívta fekete ruhának és azért csodálkozott. Träger úrékkal mindvégig békességben éltünk. Csupán azt hiányoltuk, hogy télen túlságosan spóroltak a fűtenivalóval. Egyszer nagyon fáztunk. Cila, a szolgáló nem volt otthon, hogy őt biztathattuk volna a befűtésre. Tehát tanakodtunk, hogy mit tegyünk. Én mint legfiatalabb önként ajánlkoztam, hogy majd sajátkezűleg hozok egy nyaláb fát és magunk befutunk. A fűtés ugyanis benne volt a koszt-kvártély árában. A fáskamra az udvarra néző ebédlő ablakával szemben állott. Tehát a háziak szeme előtt kezdtem megrakodni. De háziasszonyunk ott termett és kérdőre vont. Indignálódva mondta, hogy „én nem parancsoltam meg magának, hogy lopja az én fámat". Ebben igaza volt és én dolgom végezetlenül vonultam vissza. Géza és Berci jót nevettek háziasszonyunk mondásán, és egyelőre tovább fáztunk. Kosztunk nem volt rossz, de étvágy is volt hozzá bőven. Azonban hézagpótlónak mindig volt elég kenyér. Óriási, hosszú kenyereket sütöttek. Azért nagyokat, mert akár kicsi, akár nagy volt a kenyér, darabonként mindig 3 krajcárt kellett fizetni a sütésért a péknek. Étkezésnél egy kenyér mindig közprédára volt kitéve s abból ki-ki maga szelt magának. Ha az ölembe állítottam a hosszú kenyeret, hogy szeljek belőle, alig értem el a tetejét. A kenyér mindig jóízű volt, különösen puha korában, mikor is a rendesnél jóval több fogyott. Ezért mikor az ablakon át láttuk, hogy Cila a hátikosárban már hozza haza a friss kenyereket Géza, mint bandagazda, kiadta az utasítást, hogy a már megkezdett régi kenyeret gyorsan el kell fogyasztani. De jártunk úgy is, hogy a megkezdett, régi kenyér elfogyott ugyan, de még egy egész régi kenyér is előkerült, ami céltalanná tette a fokozott kenyérpusztítást. Ilyenkor Géza úgy rendelkezett, hogy a kenyérfogyasztást minimumra kell csökkenteni, hadd penészedjenek meg a koraszülött, puha kenyerek is, ha már puha korukban nem ehetünk belőlük. Az első karácsonyi vakációra apánk jött értünk, hogy hazavigyen minket, mert két helyen is (Zólyomban és Hatvanban) át kellett más vonatra szállnunk. Húsvétkor nem mehettünk haza, mert mindhárman megbetegedtünk kanyaró- és azt követő utóbajokban. Ekkor apánk látogatott meg minket. De iskolaévünket azért szerencsésen befejeztük s elérkezett az első nagy vakáció. Mehettünk haza. 19