Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

IV. AZ ÉN POLITIKÁM A vármegye törvényhatósági bizottságának már akkor is tagja voltam. De a megyegyűlésen jobbnak láttam nem vitába bocsátkozni az átcsatolás ellenzőivel, nehogy magamra vonjam figyelmüket. S a vármegye egyhangúan tagadta meg az átcsatolást. A falu népe Szelén hozzám fordult, hogy vezessem okét a belügyminiszter elé jogos kérelmükkel. Én óva intettem minden feltűnő deputációzástól. Ajánlottam, hogy a képviselőtestület is minél nagyobb csendben határozza el, hogy megfellebbezi a megye határozatát, s ezt a fellebbezést terjesszék föl egyenest az alispánhoz. En a belügyminisztériumban tárgyaltam meg az ügyet, hol a község kívánságát jogosnak és természetesnek találták, s az átcsatolást elrendelték. Alig egy hét alatt el volt intézve az ügy. Az abonyi főbíró csak akkor értesült a község fellebbezéséről, mikor már fölülről kapta az értesítést az átcsatolás megtörténtéről. Telefonon vonta felelősségre a szelei főjegyzőt, hogy hogyan merte a fellebbezést az ő megkerülésével terjeszteni föl. A főbíró abban tévedett, hogy a község hozta az első fokú határozatot, mert a község csak kérelemmel élt a vármegyéhez. S így a főjegyző nyugodtan olvasta rá a főbíróra a törvényt, hogy a fellebbezést mindig az I. fokú hatóságnál kell beadni, amely az adott esetben a vármegye volt. Ugyanezekben a régi időkben, még az I. világháború előtt, nagy gondjai voltak községünknek analfabétái nagy száma miatt. Csak egyházi iskolái voltak, s az is kevés. A kultuszkormány állami iskolát akart Szelén létesíteni, de csak úgy, ha a község saját költségén megépíti az iskola épületét. Ez pedig a leküldött tervek szerint 120 000 koronába került volna, ami óriási adóterhet jelentett ott, ahol a pótadóalap csak 50 000 korona volt. A község nehéz alternatíva előtt állott. Balogh Gyula, a hatalmas termetű református pap a képviselőtestületben dörgedelmes hangon ostorozta az adófizetők „szűkkeblűségét", hogy nem sietnek az iskolaépítéssel. En azonban hivatalból jól tudtam, hogy a kultuszkormány szorítja a községeket állami iskola építésére, de amelyik község nem siet az építéssel, ott az állam épít. Ezt nyíltan meg is mondtam a községben. Mi nem a kultúra követelményével szálltunk szembe, hanem a kultuszkormány fényűző építkezési tervével, amit a község anyagi ereje nem bírt meg, s aminek vállalása a községet egyéb más feladatai megoldására is képtelenné tette volna. Azt javasoltam, hogy ha addig késtünk, talán egy-két évig még várhatunk vele. Ez a számítás be is vált, mert az állam csakhamar hajlandó lett Szelén állami iskolát létesíteni, és e célra megelégedett azzal, hogy a község bérbeadott az államnak egy ódon úri házat iskola céljára, ami ennek azóta is (több mint negyven éve) jól megfelel, s amihez a község olcsón jutott hozzá. 163