Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

IV. AZ ÉN POLITIKÁM Scitovszky kezdte meg a beszédet. Részletesen és hosszasan ismertette a törvénytervezetet és bőven indokolta elgondolásait. Néhányan (talán ketten) siettek hozzászólni és általában dicsérték a tervezetet. Majd a nagy többség kívánságára én vettem át a szót. Azzal kezdtem beszédemet, hogy nekem súlyos aggályaim vannak a törvényjavaslat ellen. Félek, hogy az nem fogja betölteni azt a várakozást, amellyel a belügyminiszter van azzal szemben. Aztán részletesen éppúgy, mint előtte való nap képviselőtársaim körében, a belügyminiszter előtt is rámutattam a tervezet alapvető hibáira. A belügyminiszter a tervezetben demokratizálást, decentralizálást, a minisztériumok munkájának csökkentését látja. Ezzel szemben én egyenként kimutattam, hogy mindennek éppen az ellenkezője áll, nem is szólva az egyes részletek fogyatékosságairól, amiket mind fölsorolni is sok volna. Ezért kértem a minisztert, gondolja meg a dolgot, vonja vissza a tervezetet és vigye azt előbb szakértekezlet elé. A képviselőtársak kissé feszélyezve voltak és egyelőre nemigen nyilatkoztak. Scitovszky pedig sietett újabb védőbeszédet mondani törvénytervezete mellett és végül is úgy nyilatkozott, hogy továbbra is fenntartja javaslatát és hiszi, hogy azt a Ház többsége helyeselni fogja. Közben telt az idő és azt határozták, hogy ebédeljünk meg és délután 3 órakor folytatjuk a vitát. A kurszalon folyosón külön hosszú asztal volt terítve a képviselők részére. Jó hangulat uralkodott. De a fehér asztalnál Csák Károlyék megmondták Scitovszkynak, hogy talán fölösleges is folytatni a vitát, mert ők mindnyájan az én álláspontomon vannak, és ők is csak ugyanazt mondhatnák, mint amiket én már előadtam. Mindjárt el is határozták, hogy délután értekezlet helyett a miniszterrel együtt testületileg kirándulnak Tihanyba a Klebelsbergnek sokszor szemére vetett ún. Halbiológiai Intézet megtekintésére. így is történt. Másnap pedig szétoszlott a képviselői társaság. Elmúlt a nyár és megkezdődött a parlamenti évad. A vármegyei törvényjavaslat a kormánypárt értekezlete elé került. A pártelnökség indítványára azt határozták, hogy a törvényjavaslatot ad hoc bizottság tárgyalja és az fog indítványt tenni a plénumnak a törvényjavaslat további sorsára. Az ad hoc bizottságot Almásy László pártelnök javaslatára mindjárt meg is alakították. Én nem voltam a tagok között. Ezért érdeklődtem Almásynál, hogy a pártelnökség miként gondolja, mikor kerülhet sor a törvényjavaslat plenáris tárgyalására. Almásy azt mondta, hogy az ő elgondolása szerint plenáris tárgyalásra nem lesz szükség, mert a plénum bizonyára vita nélkül elfogadja az ad hoc bizottság jelentését. Ez alig hihető, - mondtam neki - mert például nekem is köztudomás szerint nagyon és súlyos észrevételem van a törvényjavaslat ellen, amiket közérdekből mindenesetre közölni akarok. Erre Almásy intézkedett, és pótlólag engem is fölvettek az ad hoc bizottság tagjai közé. 153