Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM tem megválasztva a nagykátai kerületnek ezúttal már nem nemzetgyűlési, hanem országgyűlési képviselőjének. Az új országgyűlés 1926. november 26-án nyílt meg. Az új képviselőház képe nem sokat változott. Az addig is erős Bethlen-párt talán még erősebb lett. A szociáldemokraták ellenben érzékeny veszteséget szenvedtek. 25 mandátumukból csak 14-et tudtak megtartani. Ez is mutatta, hogy kétes politikájuk és parlamenti durva viselkedésük nem talált tetszésre a munkások körében sem. A szociáldemokrata mandátumok száma később is folyton apadt és 1939-ben már ötre esett le. Ennyi is maradt az orosz invázióig. Az 1926/31. évi országgyűlés idején részemről a parlamenti életben leginkább közigazgatási és mezőgazdasági kérdésekkel foglalkoztam. 1927. május 11-én tartott képviselőházi nagyobb beszédemben rendszerbe foglaltan fejtettem ki nézeteimet az önkormányzati alapon nyugvó, helyes közigazgatásról, s a későbbi években is többször tárgyaltam rendszeresen a közigazgatás és külön is a községi igazgatás legaktuálisabb problémáit.

195 A képviselőház plénumában aránylag ritkán szólaltam föl, de annál tevékenyebb működést fejtettem ki a bizottságokban, és még inkább a kormánypárt ülésein és ez utóbbinak is a bizottságaiban. Őszinte és meg nem alkuvó híve voltam a keresztény-nemzeti gondolatnak, de csakis az erőszaktól és jogtalanságtól mentes politikának. Soha sem helyeseltem a zsidók elleni erőszakos és dehonesztáló intézkedéseket és az ilyen hangot, de a pánjudaizmust sem. Bethlen István a saját politikájáról azt mondta, hogy az nem antiszemita, hanem csak „prokeresztény". Ezen az elvi állásponton voltam én is. De a prokereszténységet úgy értettem, hogy a trianoni rémes országcsonkítás után, ami a közhivatali állások számának lezuhanásával a keresztény értelmiségi ifjúság szájából kivette a betevő falatot, a megmaradt szűkös magyar kenyeret úgy kell újra elosztani, hogy a közgazdasági teret több és ne kizárólag a zsidóság birtokolja. Ezt a kérdést azonban nem tartottam megoldottnak azzal, hogy a zsidó vállalatok egyes „díszkeresztény"-eket vagy érdemtelen „aladárokat" is kitartottak, hanem kívántam, hogy az egyenlő elbánás elve alapján a zsidóság is megfelelő részt vállaljon az országcsonkítás okozta szörnyű gazdasági válság elviselésében. Nem voltam abban a szerepkörben, hogy ilyen alkotó politikát rendszeresen folytathassak. Csupán egyes fölmerült konkrét esetekben, és alkalmakkor szolgálhattam ezt az álláspontot saját pártunk pártfegyelmi korlátain belül. Ebben a felfogásban emeltem föl szavamat 1930. július 11-én elmondott képviselőházi beszédemben a kartellek ellen, és ugyanakkor sürgettem a 195 Lásd Képviselőházi Napló (a továbbiakban KN), 1927-32, III. kötet, 426-432. 142