Simon László szerk.: Régészeti kutatások másfél millió négyzetméteren. Autópálya és gyorsforgalmi utak építését megelőző régészeti feltárások Pest megyében 2001-2006 (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7., Szentendre, 2006)

A 4-essz. főútAbonyt elkerülő nyomvonalának feltárása Az újkőkori objektumokat főként élelemtároló-, bánya-, majd hulladék gödrök alkotják. A nagy mennyiségű edénytöredék alapján arra következtetünk, hogy az említett objektumokat műhelyként használhatták. A leletanyag alapján legkorábban a Szakáihát kultúra népessége élt ezen a területen. A nagyméretű élelemtároló-, főző-, szűrő-, kiöntőcsöves-, kétfülű-, lábas-, ún. arcos edények, a meredek, szűkülő falú, bütyökfüles tálak mellett őrlő-, ütő- és csiszolókövek, agyagnehezékek, agyagkanalak, kőbalták, csonteszközök, kova­és obszidián pengék és az 576. bányagödör D-i feléből egy 4,8 cm magas idoltöredék is felszínre került. A gödrök és az árkok között 15 sírt tártunk fel, melyek általában kettes vagy hármas csoportokban egymás mellett jelentkeztek. Az ovális, DK-ÉNy-i tájolású sírgödrökben bal oldalukra fektetett, zsugorított helyzetben eltemetett csontvázakat bontottunk ki. A sírok többségéből egy-két darab jellegtelen neolit edénytöredék került elő, valamint találtunk egy-egy nagyméretű, két helyen átfúrt spondylus melldíszt, illetve gyöngyöt. A szarmata objektumok elszórtan, de nagyobb sűrűségben jelentkeztek a lelőhely Ny-i és ÉK-i részén. A méhkas- és az ívelt falú gödrök illetve árkok mellett 5 házat, 4 kutat, egy szabadtéri kemencét és egy füstölőt (?) is dokumentáltunk. A római kapcsolatra a sigillaták mellett néhány darab átlátszó vagy halványzöld színű üvegpohár töredéke utal. Az Árpád-kori objektumok száma a legmagasabb a lelőhelyen. A kisebb­nagyobb, szögletes, kör alakú vagy egyenes árkok között összesen 26 házat, egy kutat, 2 füstölőt, 5 szabadtéri kemencét, karámokat, egyenes és ívelt falú gödröket és több olyan kemencét is kibontottunk, melyeket a már elhagyott házak falába vagy árkok aljába építettek. A kerámia mellett poncolt díszítésű, vaskések nyelét díszítő csontlemezeket, csonttárgyakat (csontkorcsolya, csontár), pelyvás soványítású téglákat, vaskéseket, vassarkantyúkat, vasszögeket, vassarlót (?), vasalásokat, orsógombokat, malomkő­töredékeket, illetve egy ón- vagy ólomérméből (?) kivágott, egy helyen átfúrt medált találtunk. Ásatásvezető: Gulyás Gyöngyi ^­Ujkőkori zsugorított helyzetű csontvázak

Next

/
Oldalképek
Tartalom