Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)

Régészet - Kulcsár Valéria: Kőpakoláss temetkezések a Kárpát-medencei Barbaricum északi részén

Pesty Frigyesnek, aki földrajzi névgyűjtéséhez Magyarország településeinek a segítségét kérte, s e célból kérdőívet küldött szét: „Léteznek a község határában harmincz hányás nevezet alatt magasabb földhányások, mellyek nevéről egy nagy kiterjedésű Herczeg Eszterházy Pál úr birtokában lévő erdő Harmincz hányásnak neveztetik. - E' harmincz hányás nevezetű föld halmokat a' Hazának olly szomorúan sújtott Tatárjárásból eredetnek regélig, de minden bizonyos adat nélkül; ezen harmincz hányás halmokat 1837

ik évben egy 80. tagból álló társaság a' körülbelül létező falvak honoratiór osztályából, alakultan, általuk fizetett munkások által fölásatá, ezen munka által azon eredmény tárult fel előttük, hogy ezen halmok a' régi háborús időkben temetkezési vagy menedék helyül szolgálhattak az akkorban e' tájt lakóknak, mert a' fölásás közt több csontvázakra akadtak."

11 Ez tehát az első regisztrált ásatás (?), sírrablás (?). Figyelemre méltó, bár kevéssé értelmezhető a következő információ: „...egynémellike (a csontvázaknak- K.V) fekvő, más része pedig ülő alakban voltak tökéltetesen elporladva, mert csak a' legcsekélyebb érintésre azonnal összeomlottak, sőt egyhelyen egy egész illy csoportozatra akadtak, mellyek egy tűzhely körül ültek, ezen ásatásokról egy finoman kidolgozott ezüst csat is találtatott, ezen a' legtökéletesb Római betűkkel e' két betű M.O. volt bevésve, de a' Csat elveszet. - Ennyi mondtak e' Harmincz hányás név alatti halmokról, millyenek a' határban számosbbak vannak." A későbbiekben még többször próbálkoztak a harminchányási kurgánok feltárásával sírrablók és régészek egyaránt. 2000 augusztusában a friss rablás nyomait kirándulók fedezték fel, akik szokatlan módon azonnal értesítették a legközelebbi - isaszegi - múzeumot. így történt, hogy a rendőrségi feljelentéssel csaknem egy napon leletmentő ásatást kezdtem a korábbi felmérés során 28. számot kapott harminchányási sírhalmon. A sírrabló a mintegy 14 m átmérőjű, 1,7 m magas kurgánba kutatóárkot ásott. Ezzel átvágta a sírgödör DNy-i sarkát. így immár másodszorra bolygatta meg a temetkezést, mivel azt - valószínűleg nem sokkal a temetés után - már egyszer kirabolták: a rablóakna jól látszott a keresztmetszetben is. A korabeli (?) rablás után csak néhány embercsont, bronzlemez foszlányok (valószínűleg faládika veretei), egy apró bronzfibula lábtöredéke és egy Domitianus ezüstdénár maradt meg a sírgödörben rendszertelenül szétszórva. Az ásatás fő eredménye, hogy többé-kevésbé tisztázta a halom és a sír szerkezetét. (1. kép) A sírgödör igen nagy volt: szélessége 2,7 m, hossza 4,2 m. Azért volt szükség ilyen nagy helyre, mivel a gödör oldalát kövekkel bélelték ki (2. kép), s a középen megmaradt helyre helyezték el a fakoporsót (vagy fakamrát építettek), amire a számos előkerült fatöredékből következtethetünk. A súlyos, csaknem 1,2 m hosszú, 70 cm széles sima kőlapok valószínűleg a koporsó lefedésére szolgáltak, amire azért gondolhatunk, mivel a kőlapok hossza nagyjából megfelel a kövektől szabadon hagyott sírgödör rész szélességének. A sír nyugati falában öt, nagyjából egy vonalban, de egyenlőtlen elosztásban elhelyezett téglalap alakú bemélyítést találtunk. Ehhez hasonló jelenséget eddig nem publikáltak a szarmata sírok ismertetésekor. Arra gondolhatunk, hogy a sír lefedésében lehetett valamiféle szerepe ezeknek a „fülkécskéknek" (esetleg a kőből épített „kamrát" egészítették ki gerendákkal, amelyeket ilyen módon rögzítettek). (3. kép) A feltárás során húzott kutatóárok metszetében megtaláltuk a sír köré ásott körárok elszíneződését. Ugyancsak a metszetben figyelhettük meg a halom szerkezetét: nagyrészt erdei barna talajból állott és kis részben kövekből, amelyeket felülről viszonylag vékony humuszos réteg fedett. A sír kronológiai helyzete keltező leletek híján kérdéses. A Domitianus veret alapján csak 48