Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)

Történettudomány, helytörténet - Sin Edit: Szentendre vonzáskörzetének irodalmi topográfiája

RÉVÉSZ Tamás 1. Tamás Ervin SÁNTA Ferenc 1969-ben vett telket Csobánkán, melyre 1974-ben székelyes jellegű parasztházat épített fiaival együtt. Tavasztól késő őszig itt él feleségével e községben, mely őt Székely­földre emlékezteti. 15 SZOMBATHY Viktor 1970-ben vett telket Csobánkán, 1971-ben faházat építettek rá, attól kezdve itt dolgozott, szabad ideje nagy részét is itt töltötte feleségével együtt (Ady Endre u. 4.) 16 Csobánka múltja, jelene, jövője című írásában szemléletes képet ad a községről. 17 TAMÁS Ervin és RÉVÉSZ Tamás Ut a munkához. Pomáz című írásában a csobánkai szegková­csok életforma-változásáról ír. 18 VÁRNAI Zseni az 1970-es évek közepén vette meg a Vörös Hadsereg u. 17. sz. ház egy részét nyaralónak. Tavasztól őszig itt élt a család. Várnai Zseni halála után gyerekei és unokái laktak a házban (Dezsényi Katalin, az Európa Kiadó szerkesztője is). A rendszerváltozás idején SZDSZ-találkahely volt a lakás, Solt Ottilia, Konrád György is gyakran járt oda. 19 DOBOGÓKŐ 1. Pilisszentkereszt DUNABOGDÁNY BERDA József A papréti több száz éves tölgyfához című versét a pilisi táj ihlette. KARINTHY Ferenc Víz című riportjában néhány bekezdést szán az 1965-ös nagy árvíz dunabogdányi eseményeinek. 20 TÖRÖK Dezső 1966. november 7-én Dunabogdányban hunyt el. KISOROSZI ANDRÁS Lászlónak a Széchenyi u. 22. szám alatt volt a nyaralója. 21 BACSÓ Péter Tanú és Megint tanú című könyve és filmje nagy része Kisoroszin és a Szentendrei­sziget más részein játszódik. CZIKE Dániel 1847-től 1852-ig Kisoroszin volt református lelkész. 22 CZIKE Mihály 1852. február 16-án Kisoroszin született, édesapja itt volt református lelkész. 23 HOMOKI-NAGY István Cimborák című filmjének nagy részét Kisoroszin ill. a szigeten forgatták. 24 JÉKELY Zoltán Februári pillanat (1954), Örökijjú muzsika (1954), Halászsas (1955), Téli madárijesztő (1961) című versei alatt Kisoroszi szerepel a keltezésben. MÉSZÖLY Miklós Megbocsátás (1983) és Suiting ezredes tündöklése (1986) című könyvei vé­gén Kisoroszi szerepel a keltezésben. Mészöly Miklósnak a Rigó u. 830/831. hrsz.-on van az üdülője. 25 SZEBERÉNYI Lehel Éden a Dunán (1977) című könyve a kisoroszi szigetcsúcson zajló sátoros életről, vadkempingezésről szól, saját élményei alapján. LEÁNYFALU 1. Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5. 3H-315.p. PILISSZÁNTÓ BAROSS János 1875. december 21-én Pilisszántón született. (December 28-án keresztelték.) 26 BORTNICZKY János 1822-től 1846. november 9-ig, haláláig Pilisszántó plébánosa volt. Sírja máig áll a helyi temetőben (6.sz.). 27 298

Next

/
Oldalképek
Tartalom