Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)
Történettudomány, helytörténet - Schleininger Tamás: Muezológia az ismeretelmélet időtengelyén
nyelv -tehát maga a magyarázat és nem annak tárgya! - az elkövetkezendő történelmi kutatás objektumává válhat, ami a társadalom önmegismerésének hibás folyamatát eredményezheti. (Ezért merül fel a történész, muzeológus szakmai felelőségének kérdése!). A nem tudatos viszonyulás a tárgykör nem, vagy nem eléggé ismert mivoltából fakad. Jelen esetben tulajdonképpen nem is beszélhetünk tárgy- és időtorzulásról, -torzításról. (Hirtelenjében a „Trójai legendakör" jut eszünkbe, amikor is hosszú időn keresztül Homérosz „költői munkásságának" tulajdonították a témát. Schliemannig! Egyiptológiáról sem igen beszélhetünk Champolion hieroglifa-értemezéséig). Tehát a történelemtudományban - akár a többi tudományágban - is érvényes az objektív valósághoz való maximális közelítés kívánalma. Visszafelé, fordított irányban! A „hibaszázalék" kiküszöbölésének eszköze maga a muzeológia, konkrétságával, tárgyi megfoghatóságával. (Az már más kérdés, hogy ez az objektíve adott konkrétság sem biztosíték!) A humaniórák többségének ambivalens értelmezhetősége, és a reáliák, tárgyukkal ekvivalens magyarázat-gyakorlata, a két tükrözési mód különbsége. Csakhogy, míg a humán jellegű tudományok zömének (irodalomtudomány, zenetudomány, művészetelmélet stb.) témája az emberi, tehát szubjektív alkotás tárgyiasulásai, addig a muzeológia a megvalósult társadalmi lét szegmense, ami objektíve tételeződik a tükrözés, megismerés folyamatában. Előbbiekben a személyes, egyedi lét valósul meg és „dologiasul" egy irodalmi, képzőművészeti, zenei alkotásban (és szintetizálodik egy-egy stfluskorban); utóbbiban a társadalmi és az őt alkotó egyéni létek lezárt megnyilvánulásának lehetünk tanúi. Előbbiben az egyén „mutat" önmagán keresztül saját társadalmára; utóbbiban a társadalom „mutat" saját történeti fázisára, és ezen belül egyedei életére. A megfelelés kritériuma tehát hatványozott a muzeológia elmélete és gyakorlata, tárgya és annak értelmezése között. Zárjuk eszmefuttatásunkat azzal, hogy a társadalmi diszciplínák területén (így a történettudomány és muzeológia esetében is), noha tárgyuk eleve adott és determinált, fogalomrendszerének kialakítása, pontosan azért, mert egyedek egységéről, társadalomról van szó, fokozott figyelmet követel, amennyiben meg akar felelni az objektivitás kívánalmának. Akárcsak a többi tudományágban, a muzeológiaban is az ismeretek mennyiségi halmaza jelenti a vizsgálódási kör alapját. Ezek egyrészt tárgyiak, másrészt, a fogalmi feldolgozás, tehát a regisztrált tükrözés elméleti vetületeit érintik. A mennyiség halmozódásának eredménye az ismeretek mélységi és minőségi változása. Nem más ez, mint a dialektika - ókori görögök által lefektetett- „szabályainak" érvényesülése a muzeológiaban (is). Nagyon egyszerűen, arról van szó, hogy minél több „jele" van a vizsgált időszaknak, annál több „jelzés" teremtődik számunkra, annál többet tudunk meg róla, annál reálisabb következtetéseket vonhatunk le a témáról, jelentése annál sokrétűbb. (Természetesen vannak „szabályerősítő" egyedi esetek is. A véletlenszerűséget nem küszöbölheti ki a muzeológia sem, amikor is egy tárgy, egy dokumentum „felvillantja", mintegy kumulálja, szintetizálja teljes korát, illetve tárgykörének egészét). A múlt tárgyi emlékei, a civilizáció és ezen belül kultúrájának múltbéli „filmkockái" körülírják, majd kitöltik, végül meghatározzák azt az időszelvényt amit az ismeretelmélet ezen specifikus ága, a muzeológia jelez és jelent. Ha ebből a tárgyiasult múltból adekvát konklúziókat vonunk le a jelen számára (ami azt jelenti, hogy az észlelés, majd az értelmezés folyamán szubjektumunk „nem nyomja el" az objektív tényeket), akkor betartottuk a tudományos kutatás-feldolgozás, megfelelésen alapuló követelményét, kutatásunknak érvényt szerzünk. Optimális esetben tehát az ismeretelmélet időtengelyén a muzeológia az ember alkotta időt, annak lezárt, tárgyiasult formáját tükörként tartja az élő jelen elé. Ezáltal megteremtődik a forrása egy új idődimenziónak, a jövőtudománynak. 296