Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)

Néprajz - Györe Pál: Abonyi csárdák, kocsmák, vendéglők és mai utódaik

is. (Bár Galgóczy Károly 1876-os monográfiájában megjegyzi azt is, hogy van két jó mezei csárdája.") Hát ebben a nagy bizonytalanságban vágjunk neki és ballagjunk legalább az emlékük után... Hogy igazi csárdák voltak-e? Csak gondoljuk, mert a lovak, szekerek pihentetésére kocsiállás is kellett, de ha a népek, a vásározók így nevezték őket - bizonyára volt az is.

2 Meg azért is, mert „a varason" kívül, az utak, dűlők mentén épültek s szolgálták a betérő utast. Hogy melyik a legöregebb? Nem tudja azt hét pap se. Akik ezeket valaha számon tartották (mert jobban tudták, mint a saját születésüket ) már rég „elfelejtették" azt is, hogy milyen volt az utolsó meszely bor?... így azután az itt-ott még élő hagyományokba kapaszkodom. Lehet, hogy a „Fekete „-csárda a legrégibb a Feketehalom dűlőben.

3 De az is meglehet, hogy a „Hármas-csárda Tápiószele-CeglédAbony találkozásánál a „Muszalyerdő" környékén.

4 De lehet, hogy a „Világos"-csárda volt a „Világoshegy

"-en, a Világos dűlőben

5 a ceglédi út mentén egy kőhajításnyira a ceglédi határtól. Egyik sincs már meg, csak a nevük maradt fönn. A „Világos"-csárdát (Borsos Ferenc meg Kálmán tanyája szomszédságában) vagy negyedszázada bontották le, de a „hegyen" szántás után ma is láthatók az épület nyomai.

6 Bizonyosan látogatták némely betyárok egyiket is másikat is, de hogy a „Világos"-csárda úgy volt építve titkos lejárójával, hogy a mulatozó betyárok is eltűnhettek nyomtalanul az éjszakában - az biztos. Nyomukat se találták a vármegye perzekutorai. Lebontása előtt magam is jártam a menekülést elősegítő lejáratban, nagy pincéjében... Aki valaha a Pest-debreceni postaúton kocsizott lehetetlenül rossz úton

7 annak okvetlenül látnia kellett az „Abonyi"-csárdát,

8 majdnem kilenc évtizeddel később, csaknem a régi rékasi földút bejárójával szemben állt a „MakaF'-csárda.

9 Az épületen túl Szolnok felé, vagy kétszáz lépésre Bárány Kálmán gazdaember épített 1932-ben tanyaházat. Ennek egy nagyobb helyiségét bérelte 1940-ig Nagy Ferenc. így lett „Nagyferi"- csárda.

10 Tovább haladtunkban néhány bakalépéssel, túl az Abony-szolnoki határon állt a „Vadász"-csárda, itt mérte tovább a „keservest" Nagyferi. Nevezték ezt állítólag „Útkaparó"-csárdának is, mivel az út mellett, éppen a határon egy útkaparó-, útőrház állt," a csárda szomszédságában. Ezeknek helyét is betakarta már régen a feledés homálya. A következő az „Aranka"-csárda, ugyancsak a városon kívül - a Szelére tartó és a kistemetőhöz vezető út sarkán állt s mérték benne a savankás nagyjárási homokit. Csibránné Meleg Aranka volt a csárda utolsó gazdája.

12 Az épület a Temető dűlőben átalakítva ma is áll. Családi ház. Táborhegyi csárdaként is ismerték. Volt csárda a Tószegre vezető út mentén kettő is. Az egyik (az igazi) éppen csak a határon alig túl, a már említett „Kincsem"-csárda, de azt a tószegieknek kell számon tartani. Egyébként az abonyi Tóth István bátyámék mérték abban az abonyi Sívó-szőlő nedvét feleségével- a „Kincsemmel". így lett azután „Kincsem"-csárda,

13 a másik a tószegi határon innen Kovácsék saját termésű kiméroje. Az előbbi csárda egyik végében elemi iskolának adott helyet a gazda „Kincsem" Tóth István. Idejártak a környékbeli birtokok cselédjeinek, béreseinek gyerekei; a csárda kb. 1930-ig működött, 1934-ben Farkas Margit Kőszegről idehelyezett tanítónő idejében már rég nem volt italmérés. A csárda-épületet, akkor bontották le, amikor Tóth István és felesége Bán Zsuzsanna, 40 holdját, tanyáját elvették tőlük.

14 Kovácsék szép tanyája ma is áll, ott 1940-ig mérték sajáttermésű borukat

15 1936-ban, - emlékezik vissza Bárány Pál (80 éves) barátom, 68 fillérért hozta a bort mesterének. De ki ne hagyjam az Újszászi úton, a Darabos dűlőben a „Matyi"-csárdát se, amit tulajdonosáról, Palásti Mátyásról neveztek el. Ma az épület, átalakítva, családi ház.

16 Ezek a csárdák elhelyezkedésüket illetően is megfeleltek a csárda korabeli fogalmának, még akkor is, ha egyik-másik építése a századforduló és az első világháború, illetve a két világháború időszaka közé esik. Tartozott azokhoz akkora udvar, hogy pihentetésre, etetésre alkalmasak voltak. 202