Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)

Néprajz - Molnárné Hajdú Margit: Népi gyógyítás Nagytarcsán

tak a betegségre, végső soron Isten büntetéséül, vagy a gonosz ártó győzelméül fogták fel. De ha a községi hatóság egy-egy járvány vagy fertőző gyermekbetegség esetén korlátozó intézkedéseket, szabályrendeleteket hozott, kellemetlenkedésnek tekintették. A megfázás ellen ésszerűen, réteges öltözködéssel védekeztek. A nők több blúzt vettek fel a sokszoknyás viseletükhöz. Erre „strikányt", azaz kötött kabátot és bekecset viseltek. Nagy hidegben „melegkendőt" terítettek a hátukra. A fejüket plüss, vagy posztó fejkendővel kötötték be. A lábukra a meleg „patent" harisnyára csizmát húztak. A férfiak is legalább két flanellinget öltöttek a meleg, posztó kabátjuk alá. A csizmába pedig flanell-kapcarongyot tekertek a lábukra. Fejükön kalapot vagy kucsmasapkát viseltek, amelyeket legfeljebb evéskor vettek le. A házban egyetlen szobát, a hátsó szobát fűtötték, a búbos kemencével. Ebben laktak a gyermekek és az öregek. A férfiak, amíg fiatalok voltak, az istállóban éjszakáztak. Az első szobának kéménye sem volt, nem fűtötték, nem laktak benne. Az eddig elmondottak is egészségügyi gondokat eredményezhettek. A „megevett valamit" ellen legfeljebb a természetesen bekövetkező enni nem tudás volt a védelmet nyújtó, mert a diétázás eszébe sem jutott senkinek, hiszen ha nem eszik valaki, az nagy baj. A betegségek megelőzése tehát nagyjából a megfázás elleni védekezésben merült ki, ha pedig bekövetkezett a baj, már a gyógyításra kellett gondolni. Ilyenkor, ha az anyák, nagyanyák tudása kevés volt, elhívták a „gyógyítót", a füves asszonyt. Orvoshoz ilyenkor sem mentek. A leggyakrabban előforduló betegségek és nagytarcsai gyógymódjaik A betegségekkel kapcsolatos gyógymódok, - esetenként a varázslások, hiedelmek -, védekezési módszerek generációkon át öröklődtek. A füveseket és egyéb gyógyítókat a segíteni akarás, a jó szándék vezérelte. Nem tettek mást, mint alkalmazták az előttük száz évvel élt orvosdoktor: Kremzir Mózes szavait, hogy „köldökcsömörre, bélgörcsre köménymagot, vagy gyenge fokhagyma rágását, vagy melegített fazékfedelet" ajánlottak. A szemmel vert gyereknek pedig szenes vízzel való mosdatását vagy tisztesfű teában való fürdetését javasolták. Ha Kremzir Mózes, a tanult orvosdoktor elismeri a népi gyógyszereket, joggal bízhatott bennük a parasztság is, mert a tapasztalatok mellettük szóltak. Ezen kívül a teafüveket nem kellett megvenni, mert erdőn- mezőn gyűjthettek, ablakban, vagy kiskertben megtermelhették, így elkerülhették a messze lévő orvost és a drága patika felkeresését. A község lakossága az alább felsorolt betegségektől szenvedett: tüdőgyulladás, tüdőbaj (TBC), köhögés, torokfájás, bélgörcs, hasmenés, székrekedés, szem -és fogfájás, fülfájás, fulladás, vízkórság, hideglelés, lórúgás, feltörés, erőtlenség, megszakadás, megbabonázás, szemmelverés, részegesség, epegörcs, álmatlanság, viszketés, fagyott végtagok viszketése és fájdalma, himlő, ótvar, kelés (furunkulus), körömágygyulladás, gutaütés, étvágytalanság, felfúvódás, balesettől származó vérző seb, kificamodott végtag, gennyes seb, lázasság, tyúkvakság, csömörlés (gyomorrontás) , fogkelés és még sok más betegség, amelynek legtöbbjét ha meggyógyítani nem is, de enyhíteni tudták a növényi-, állati-, emberi eredetű gyógyszerekkel, otthon fellelhető vegyi anyagokkal, vagy a csontrakók hozzáértésének segítségével. A gyógyuláshoz vezető utat a borogatás, melegen tartózkodás, bekötés, beburkolás, napra vagy árnyékba ülés, bor, pálinka ivása, és a teák alkalmazása, az állati vagy növényi eredetű szerek felhasználása jelentette. 185