Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)

Néprajz - I. Sándor Ildikó: Nagykőrös mezőváros 19. század közepi társadalmának ábrázolása egy festményen

gallérján gazdag piros díszítés vehető ki. Az atyafi a szűr alól tenyérnyire kilátszó bőgatyát, és csizmát hord. Bajuszt, nem túl hosszú hajat, de jó nagy fölfelé álló karimájú, magas közepű csikóskalapot visel, ami csikós voltára enged következtetni. Paraszt ember (a paraszt asszony mellett álló) (DC/5. kép) A paraszt menyecskével együtt gyönyörködve szemléli a feldíszített teret. Fehér, vállfoltos a váll alatt ráncolt, hosszú ujjú, kézelős ingben van, lábszárközépig érő, elég bő gatyában, melybe az inget bekötötte. Lábán hegyes orrú, kissé magasított sarkú csizmát hord. Inge felett sötétkék, úgynevezett kismellényi visel, mely épp csak mell alattig ér, és gombkötő által készített gom­bokkal záródik. Fején közepes nagyságú karimájú, már viseltes, puha nemezből készült paraszt­kalapja lefelé konyul. Pödört bajuszt, és barna nyakravalót visel. Az úr (H/l. kép) A háttal álló kék kabátos férfi az egyik legelegánsabb az urak között. Nem baj, hogy háttal áll, mert így legalább azt is látjuk, milyen lehet a többiek kabátjának a szabása. Felöltője galléros, és a vállaktól derékig két karcsúsító varrás fut. A kabát derékban szabott, de az alja az egyenesnél csak kevéssé bővebb. A szűk pantalló és a kalap egyforma mogyoró-sárga színű. A kalap ovális formájú. Karimája egyenletesen felhajlik. Teteje csak kissé emelkedik magasabbra a karimánál. Barna szalag díszíti. Az ilyen kalapokat nevezték/?ö>ge-, vagy csárdás kalapnak. 42 A lovasok (X. kép) A múlt század közepén a lóval való közlekedés még megszokott és általános volt, hiszen a képünk öt lóval közlekedőt ábrázol. Ha megfigyeljük öltözetüket, látjuk, hogy mind más. Felfe­dezhető bennük a különböző társadalmi rétegekhez való tartozás. Az első lovas módos, esetleg nemes úr benyomását kelti. Telt idomú paripáját délcegen üli meg. Kék színű kabátja derékig passzos, alul kerekre bővülő. Hasonló az állomásfőnökéhez. Szűk, passzos, világos színű csizmanadrágjához csinos, rövidszárú, puha bőrű (szattyán) csiz­mát visel. Széles, felfelé hajló karimájú kalap van a fején, alacsony kalapközéppel. A második lovas valószínűleg postás küldönc. Világoskék mándlijában jól nekifekszik lova nyakának, mintha sietésre bíztatná! Talán valahová sürgönyt visz, épp a sürgönypóznák mellett halad el. Rajta is csizmanadrág van, térdig érő csizmával, fején csákó-szerű simléderes sapka. Magas, állónyakú ingéhez masnira kötötte nyakravalóját. Lova után két kicsi kutya is fut. A harmadik lovas nyalka bajszos lovashuszárnak látszik. A szekéren érkező kisasszony és kísérője felé tart. Nem csoda, hogy katonát is lehet látni, hiszen Nagykőrösön már 1838-ra fel­épült az impozáns huszár kaszárnya (a mai múzeum) 43 Svájfolt derekú, világos színű mentét, sötétebb csizmanadrágot, fekete csizmát és csákót visel. Kezében lovagló ostort tart. Mentéjének álló gallérján egy csillagjelzés látszik. A ne gyedik lovas szerényebb polgár benyomását kelti. Homokszín pantallójához zöldszínű, derékban szűk, lekerekített aljú felöltőt visel. Fekete kalapját, melynek közepes szélességű, felfe­lé hajló karimája van, egyenesen tartja a fején. Mintha ostort fogna a kezében. Lassan léptet valahová. Az ötödik lovas kereskedő-formájú. Ruhája is posztó vastagságot mutat, mint az állomásnál pipázó kalmáré. Kabátja térdig érő lehet, hiszen rá tud ülni. Széles karimájú, magas közepű kalapját fején hátrabillentette. Pantallót és cipőt visel a lovagláshoz. Vidáman lovagol, bár lova nem a legjobb bőrben van. 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom