Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)
Néprajz - Repiszky Tamás: Egy kis dorombológia
Meghökkentő formaegyezés inspirálta a svájci kutatókat 172 arra, hogy egy landskorni és egy indonéziai dorombot fluoreszenciás analízissel vizsgáljanak. Az eredmények semmiféle bizonyítékkal nem szolgáltak. A minimális réztartalom különbség alapján továbbra is eldöntetlen marad, hogy az indonéz példány európai kereskedelmi áru, európai mintára készült helyi termék, vagy valahol másutt csinálhatták. A doromb - főleg nyelvének vékonysága miatt - igen sérülékeny hangszer. A svájci Rigi hegy környékén még nem is olyan régen „biztonsági okokból" gomblyukba akasztva hordták. 173 A fából készített tokok csak a 17. századtól maradtak fenn, de elképzelhető, hogy a hangszer védelmére már a középkorban is használták (talán bőrből is). A legrégebbi megmaradt dorombtok a svájci maggiavölgyi Fusio-ból való és l687-re datálják, 174 úgyszintén svájci eredetű (Sapün-GR) az 170l-es lóalakú tok, valamint a Boscoból származó 1777-es felirattal díszített fátok. Cipőalakú Salzkammergutból származó dorombtartót őriz az Ischl-i Spiegl gyűjtemény és hasonló darab található a Bécsi Néprajzi Múzeumban is. 175 Ezeknek két 18. századi párját Dél-Tirolból és egy falaptartós példányt Mollnból ismerünk. 176 Kik játszottak középkori dorombon ? A népzenekutatók már csak részleges választ tudtak adni arra, hogy az elmúlt évszázad (ok) ban hol, kik és mit játszottak a dorombon, viszont a mai napig megválaszolatlan ez a kérdés a középkorra vonatkozóan. Korabeli zenetörténeti adatunk erre vonatkozólag nincs, Zolnay a magyar középkor muzsikáját ismertető könyvében nem említi, külföldi udvari, lovagi, egyházi muzsikát elemző írásokban nem szerepel. A 18. századig nincs arról írásos dokumentumunk, hogy a „felsőbb körökben" használták volna. Igaz, hogy a 14. században Svájcban családi címerbe helyezték és később találunk olyan festményeket, melyek alapján mégis komolyan értékelhették a későközépkorban a dorombot. Ilyen például Hans Burgkmair I.Maximiliánus császár diadalmenetét ábrázoló képe, melyen megörökített egy dorombon játszó udvaroncot is. Egy másik alkotás elegáns öltözetű ifjút ábrázol, aki az 1620-ben készült festményen kottából játszik. A néprajzosok szinte kizárólagosan a parasztok (nem véletlen a hollandok boeretromp elnevezése sem), juhászok, gyermek-leányok és serdülő ifjak „együgyű" hangszereként aposztrofálják és ezt a „szegényemberes" állapotot valószínűsíti a legtöbb régész is. A skandináviai középkori dorombok 57%-a városokból, 19%-a várakból, 10%-a kolostorokból és 14%-a falusias településekről került elő. 177 Kolltveit is meg van róla győződve, hogy leginkább a szegények hangszere lehetett. A svájciak 178 , bár több mint száz doromb került elő várak ásatásakor, előszeretettel helyezik előtérbe a középkori alpesi kunyhók feltárásakor napvilágra került példányokat, mondva, hogy a dorombleletes svájci várak mind (egyet kivéve) kisebb-nagyobb gazdaságokat működtető szerényebb vidéki várak voltak (Alt-Bischofstein a Jurában, Lövenburg és Bümpliz Bern környékén, vagy az Aargau-béli Hallwil és Alt Wartburg) és az előkerült hangszerek tulajdonosai minden bizonnyal szegény szolgálók, pásztorok voltak. Összeurópai mércével nézve is magas a várak feltárásakor talált dorombok aránya a településekhez képest, viszont a mai Magyarországról ismert 9 középkori példány közül csak 3 fordult elő várak ill. azok közvetlen közelében. De mindez inkább a kutatás adta aránytalanságokkal függhet össze. Ezt látszik alátámasztani a földrajzi elterjedtséget érintő aránytalanság is, például a mediterrán vidékeken, ahol a középkori régészeti kutatás jóval elenyészőbb, ezért dorombleletekkel sem büszkélkedhetnek. Egykori tulajdonosaik kilétét megállapítani már csak azért se lehet, mert tudtommal eddig még egyetlen biztosan datálható sírból se került elő doromb. Az angliai (Kent, Surrey stb.) 179 127
