Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)
Néprajz - Repiszky Tamás: Egy kis dorombológia
Stockman,E. I969 158 , Meyer und Oesch 1970, G. Dournon-Taurelle 1973, H. Boone 1985, Kolltveit 2000 stb.). G. Dournon-Taurelle 159 a párizsi Musée de l'Homme-ban fellelhető, a világ minden részéről származó 150 múzeumi példány alapján készítette el funkciócentrikus tipológiáját, ahol a hangszer szerkezete, alakja, anyaga másodlagos és csupán a hangok képzésének vannak alárendelve. Kiemelt szerepet játszik munkájában a doromb „legaktívabb eleme", a nyelv. Klier felosztása (Ill.kép) leginkább az újkor dorombjait vette számba 160 , viszont letisztult, áttekinthető formajegyek alapján készítette el tipológiáját. Öt típust különít el: a németet, a „gúnár" alakút, a líra formájút, és a makk típust. Ezekhez a Mollnban gyárott alaptípusokhoz ötödikként, az Angliára jellemző öntött keretű formát csatlakoztatja. Ez a kereszt (treff), melyet szériagyártással öntöttek, de nemcsak Nagy-Britanniában, de Svédországban, Flandriában és Németországban is. R. Plate 161 felhasználva mások (Klier, Dournon-Taurelle, Meyer és Oesch stb) tipológiáját és kronológiáját, az alábbi típusokat különbözteti meg:a legkorábbit, az Alt-Bishofsteinből (Svájc) ismert hajtűformájút (12. sz.), a háromszögletűt, mely a Landskron-i várból (Svájc) és Dordrechtből (Hollandia) került elő és a H.századra datálhatok, a 17.századra jellemző osztrák líra alakút, a hosszúnyelvűt ,mely előkerült a 18.században Vallónia területén és a mai napig kedvelt formát Észak- és Közép Ázsiában, a madárfej alakút. Ez utóbbi Közép-és Nyugat Európában volt elterjedt a 15-16. században. Az „Epauletten" forma (vállrojt) Közép- és Nyugat-Európára, az USA-ra jellemző a 19. és a 20. században. Plate hetedik típusa a 20. században, Ausztriában gyártott makk típus. Utolsó típusa a szériagyártással készült kereszt (treff). Régészeti szempontból viszont sokkal fontosabb, hogy az ásatások során előkerülő dorombok kronológiai-tipológiai megközelítésű rendszerezésére is sor került. A következőkben két svájci kutató és egy norvég zenetörténész tipológiai-kronológiai rendszerét ismertetem, abban a reményben, hogy talán egyes magyarországi ill. kárpát-medencei doromb pontosabb datálását is befolyásolhatják. Meyer és Oesch (1972) 162 miközben az egyes típusok területenkénti autochton fejlődését hangsúlyozzák, hét főtípust különítenek el a svájci középkori dorombok ismertetésénél. (Il.kép). A karok és nyelvek ritkán maradtak fenn eredeti teljes nagyságukban, ezért tipologizálásuk alapja kizárólag a kengyel formája. Az A típusra a gyenge kiképzésű kengyel, a karok közt nagyobb távolság (cca. 10 mm) jellemző. Ezt a típust általában „hajtűalakúnak" nevezik, ezt tartják a legarchaikusabbnak és mintapéldányát Alt-Bischofstein 12 század második felére datálható rétegsorban találták meg. Nem lokális egyedi formáját egy Hallwill-i lelettel támasztják alá. Többek között az Yppey 163 által feltételesen 14. századra datált hamburgi példány is idesorolható, viszont kérdőjeles lelőkörülményei elvetik a korai datálás lehetőségét. В típust a keresztül-ovális kengyelű dorombok alkotják. Két altípusát is megkülönböztetik a karok hosszúsága alapján. A rövid karúak Klier német formájával egyezők. Legkorábbi példánya a 12. századra datált Schönenwerd-i várból került elő. А В típus egy érdekes változata az az apró gyerekjátékszernek tartott hangszer is, melyet Halwill-ben találtak. А В típus látható egyébként a Trümpi család címerében (1353) és Virdung művében (1511) is. С típusba sorolták azokat a gyengén kiképzett dorombokat, melyeknek kengyelformája hosszan ovális. Erősen emlékeztet az archaikus típusra, de az egész későközépkorban is használták. Klier szerint a 17. században a „barokk líra" forma alakulhatott ki belőle. A Klier által leírt barokkformák középkori régészeti lelőhelyekről nem kerültek elő és a ma is használt leggyakrabban félkör alakú dorombok egészen a 18. századig nem ismertek. Régészeti lelőhelyről egy ilyen típust tártak fel a svájci Hallwillben, de annak a datálása 19- század végi. D típusúak a fél oválisos kengyelű dorombok, melyek leginkább a későközépkorban voltak 123
