Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Régészet - Kulcsár Valéria: A tűzkultusz nyomai az alföldi szarmatáknál (a sződligeti temető alapján)

megfigyelni) mélyen átégett objektumról van szó, amely az altalaj szintjén jelentkezett. A vörös foltok egymástól 8, 5,5 illetve 9,5 méterre helyezkedtek el egy háromszögletű terület csúcsaiként. A teljes temetőt ugyan nem tártuk fel (az épülő út nyomvonala adta meg a feltárható terület szélességét), de a szóban forgó részen a sírok szóródásából nyilvánvalóan kiderült, hogy a temető ÉNy-i szélével van dolgunk, mivel a temetkezések itt nem húzódtak tovább. A vörös foltok (tűzrakó helyek?) a 38. sírral együtt mintegy kijelölték ezt a határt. Az átégett rétegben (A., B. és C. objektum) illetve annak környékén nem került elő semmilyen keltező leletanyag. Ugyanakkor a lelőhelyen a szarmata sírokon kívül találtunk kvád telepobjektumokat ill. valószínűleg hamvasztásos sírok maradványait. A szarmata síroktól elkülönülten, eltérő tájolással került elő egy csontváz, melynek korára - leletek hiányában - nincs adat. Ezek ismeretében tehát egyáltalán nem biztos, hogy az átégett foltcsoport a szarmata temetőhöz tartozik. A három objektum egymással és a temetővel való topográfiai kompaktsága, valamint a tüzelés nyomait megőrzött sírokhoz való közelsége miatt azonban mégis indokoltnak láttam, hogy feltételesen együtt tárgyaljam a leírt jelenségekkel. A rendelkezésünkre álló adatokból nagyon nehéz lenne rekonstruálni, hogy pontosan milyen tevékenység eredményeként égett át a 36. sír végébe vájt gödör (katakomba vagy padmaly csökevény?) alja és oldala, s hogyan töltődött be faszenes talajjal. A 32. sír szerényebb méretű, sarokba vájt gödre nem volt kiégetve, de a benne talált égéstermékek, a kalcinált csontdarabkák(?) illetve feketére égett csontok kifejezetten tűz közelségére utalnak. A temetési szertartás fázisait átgondolva, logikusnak tűnik, hogy a bevájások mindkét esetben még a halott földbekerülése előtt készültek, s ugyancsak ez előtt töltődtek be. A 36. sír esetében egyenesen arra kell gondolnunk, hogy az üregben raktak tüzet vagy még izzó parázsló anyagot helyeztek el benne. Ha mindez a halott a sírgödörbe helyezése után zajlott volna, akkor az égéstermékeket meg kellett volna találnunk a koporsó jelentkezése felett, a sír betöltésében. Erre vonatkozó megfigyelés azonban nem volt.i Olyan tevékenységről lehet tehát szó, amely a halott kijelölt helyének kultikus előkészítésével, esetleg a tűz megtisztító erejével kapcsolatos. A szarmata temetkezési rítusban a legkorábbi időktől számos jelét ismerjük a tűzkultusznak. így az ún. szauromata korban (i.e. 6-4. század) az Ural- és Volga-vidéken feltárt kurgánokban erre utal a mész, a kréta, faszén előkerülése. Ezeknek az anyagoknak a megléte a sír alján vagy betöltésében a tűzkultusszal összefüggő bonyolultabb rítust helyettesíthette. Sok példa van arra, hogy elégették a sír feletti építményeket, vagy tüzet raktak a sír felett és a még forró parazsat szórták be a sírgödörbe (erre utalnak a megégett halottak).2 A tűzkultusszal szorosan összefügg a ló szerepe a temetkezési rítusban. Néhány forráshely alapján általánosan elfogadott (ha nem is meggyőzően bizonyított) az a nézet, hogy kapcsolat áll fenn a ló- és nap/tűzkultusz között. Erre utal Hérodotosz (1.216.) közlése a szarmaták ázsiai rokonairól, a masszagetákról: "Az istenek közül egyedül a napot tisztelik, s lovat áldoznak neki. Ennek az áldozatnak az a magyarázata, hogy a leggyorsabb isten tisztelete a leggyorsabb állat feláldozását kívánja meg."3 Strabon (IX.8.6.) évszázadokkal később ugyancsak arról ír, hogy a masszageták "csak a napot tartják istenüknek, s ennek lovat áldoznak."* A főként az uráli szauromata kurgánokra jellemző lóhús mellékleteket és a külön eltemetett lórészeket áldozatként illetve a halotti tor maradványaként szokás értékelni.5 Az idézett forráshelyekből kiindulva az orosz-