Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)
Művészettörténet - Klemmné Németn Zsuzsa: Adalékok Szőnyi István pályakezdéséhez
gyarázatot szeretnénk találni, érdemes megvizsgálni mi történt Szőnyivel pályakezdésének idején, milyen művészi közegben mozgott, kik voltak mesterei, példaképei, hiszen ekkor még nagyon fiatal volt, számtalan benyomás érte, nagyon sok külső hatás fedezhető fel akkori műveiben. 191З őszén lett a Képzőművészeti Főiskola első éves hallgatója, Ferenczy Károly osztályán. Mestere révén főiskolai ösztöndíjasként eljutott Nagybányára, majd 1917-18 nyarát szabadságos katonaként szintén ott töltötte, tehát személyesen szerezhetett benyomásokat a háború előtti és alatti művésztelep munkájáról. Nagyon kevés Nagybányán készült műve maradt fönn, ezért olyan jelentős az 1917-ben festett kétalakos kompozíció. A " Kettős arckép" modelljei nagybányai festőtársai: Szilágyi Jolán és Petrovics Román voltak. A festmény évtizedekig lappangott, majd 1996-ban bukkant fel egy aukción, és az MNG munkatársainak sikerült kiállítaniuk a centenáriumi Nagybánya-kiállításon. 1 Ekkor láthattuk először eredetiben, ami azért okozott nagy meglepetést, mert addig csak rossz minőségű fekete-fehér reprodukciót ismertünk róla. A Szónyi életmű megítélése szempontjából fontos pillanat volt ez, hiszen a festő egészen új arcára derült fény. Azt bizonyítja ez a kép, hogy mennyire nem követte közvetlen módon mestere, Ferenczy Károly, és a nagybányai első generáció szemléletét, mennyire fontos volt számára a neósok megismerése, ugyanakkor mennyire lenyűgözték a klasszikus kompozíciók is. A szereplők átszellemült arca, a merengő, befelé néző tekintet, a két figura kapcsolatának pszichikai jellemzése, a szinte szecessziós vonalvezetés. Mindezek a jellemzők később csak nagyon ritkán bukkannak fel munkáin. Ide kapcsolódik az 1918-ban egy másik nagybányai festőtársról készült portré, mely szinte teljes bizonyossággal a tragikus betegségben elhunyt barátját, Pászk Jenőt ábrázolja. (Álló férfi tájban) Pászk az első világháború után is Nagybányán dolgozott, ott halt meg 1948-ban. Ha összevetjük a portrét Pászk Jenő 1922-ben készült önarcképével 2 , szembetűnő a modell azonossága. A tájba helyezett vékony férfi egészalakos portréja mögött, a háttérben jellegzetes nagybányai táj látható a "Veresvízzel". Pászk Jenő alakjának expresszív megfogalmazása mintegy előre vetíti a művésztárs későbbi sorsát. Ha folytatni akarjuk a kezdeti időkre oly jellemző pszichologizáló portrék és önportrék sorát, egy 1919-ben festett "Önarckép"-et érdemes megvizsgálni, mely az MNG állandó kiállításán látható. A különös téri helyzet, mely a kép feszültségét adja, az előtér és háttér eltérő nézőpontú megoldásából származik. A szuggesztíven szembenéző, enyhe felülnézetben ábrázolt festő és a háta mögött tájban álló akt között nincs közvetlen kapcsolat. Az evangélista pózban ülő festőnek mintegy attribútuma a ruhátlan női figura. Már ekkor szívesen alkalmazta a szereplők közötti kontrasztok kiemelésére a felöltözött-ruhátlan, férfi-nő, ülő-álló testhelyzet ellentétét, az átlós kompozíciót. Bár leszerelése után visszatért a Képzőművészeti Főiskolára, de a háború utáni állapotok, a Tanácsköztársaság eseményei, a főiskolai reformok bonyodalmai miatt előállt zavaros helyzetben ez az intézmény már nem nyújtotta a nyugodt tanulás lehetőségéU Jól jellemzi az akkori légkört Réti István Szónyihez írt levele, mely 1920 február 21-én kelt. Szőnyi a háború után Réti tanítványa lett, mert első mestere, Ferenczy Károly 1917-ben meghalt. Idézet a levélből: "Kedves Szőnyi! Legyen szíves az osztállyal tudatni a következőket: F.hó 19-én, csütörtökön beadtam az Igazgatósághoz a tanári állásról való lemondásomat. Az iskolába többet nem megyek be, ne várjanak. Őszintén sajnálom, hogy maguktól meg kell válnom, de nem tehetek másképpen, a méltat340
