Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)
Művészettörténet - Bárdosi József: A módszer „színeváltozása”
elvét, hogy kanti "szigorral" még is a "Vizsgálódások" (wittgensteini) "logikájával" határozza meg - kedvenc kifejezését használva konstituálja - a Wittgenstein^ szerint meghatározhatatlan művészetet (64-65). Persze Danto gondolatlánca (a tárgy és műtárgy megkülönböztetésére) figyelemre méltó, elfogadható, sőt célszerű elfogadni, de tegyük hozzá, hogy a műtárgy "konstituálása" egészen más Duchamp-nál, Warholnál, majd 80-as években és manapság is más lesz. Szintén a posztmodern hevületnek és a 60-70-es évek művészeti elveinek implicit elutasításának tudható be, az "ízlés fogalmának" konkrét, metaforikus és egyáltalán a felvetése (99- oldal), de azt is mondhatjuk, hogy értelmetlen ízlésről beszélni a perceptuális kritérium elvetése után. A retorikus "formán" túl miről is szól a könyv, miért érdemes elolvasni? Az biztos, hogy nem a száraz és a mögöttes problémákra nem utaló tartalomjegyzék miatt. Amilyen szellemes a könyv cím-mottója, olyan semmitmondók a fejezetcímei. Azonban amit a fellengzős fejezetcímek mögött találunk azért érdemes kifizetni a 980 Ft-ot. A szerző egyébként is művészetfilozófiát ígér mindezért, amit gyakorta túl is teljesít, nem foglalkozva sem pro, sem kontra a művészettörténeti módszerekkel, hanem olyan általánosabb problémák tisztázására helyezi a hangsúlyt, melyek valóban előfeltételei a konkrét képi elemzéseknek. (114. oldal) Gyakori, hogy a filozófiatörténet "híres eseteiből" levont következtetések segítenek megérteni a mű ontológiai státuszát, mi több, a mű létét. Danto azonban, mint az ideológiának, a tudás ideológiájának elkötelezett filozofikus alkat túlzásokra is hajlamos. Egyszer a filozófia ismert "közhelyei"? és a vele egyidőben keletkezett természettudományos eredmények együttesének felvonultatásával, máskor pedig fiktív eseteks analógpéldáival világítja meg a XX. századi művészet egy-egy problémáját, úgy hogy a végén alig-alig látszik ki a taglalt eset a felhalmozott tények és fikciók halmaza alól. "Kényelmetlen érzéseinket elhesegethetjük akár úgy, hogy afellengős leírást az utópia és a társadalomkritika síkjára fordítjuk át (ily módon leírható műveket azonban nem találunk, mert vagy egyátalán, vagy még nem valósult meg az integrált és hiteles emberi cselekvés világa); akár úgy, hogy en bloc elutasítjuk a hagyományos esztétika fogalmi terminológiáját, és helyettea "pozitív"fogalmakat hasznosítjuk valamely "humántudomány" - szemiotika, pszichológia, antropológia, szociológia-köréből."} Vattimo kijelentésével egyetértve szögezzük le, hogy a művészet megértését szolgáló nem művészettörténeti összefüggések és terminológiák fontosak, még akkor is, ha néha úgy érezzük, kihátrálni a szakterület keretei közül csak is általános konklúziót eredményezhet. A könyv kérdésfeltevései valóban a művészet mindennapi kérdéseivel szembesítenek minket és a kérdésekre adott válaszok megfontolandók. Danto, oldalról oldalra "gyöngyöző" filozofikus gondolatmenete meggyőző, követhető, elfogadható és élvezhető. Azonban amikor mindezekután (a Platóntól Leibnizig, Kanttól Wittgensteinig haladó szigorú ösvényen) a könyv 124. oldalán szemünkbe tűnik, hogy "Azt a logikai emeltyűt, amely egy puszta dolgot a Művészet Birodalmába emel, a művészi azonosítás aktusának nevezem: ennek nyelvi megjelenése a kopula ["is'-van] azonosító használata, amelyet egyszerűen a művészi azonosítás "is" -ekéntfogok kijelölni: mint amikor valaki azt mondja egy festék foltról, hogy az Ikarosz...." 10 , ezzel szerzőnk maga kaszálja el az általa emelt meggondolásra méltó szellem-gólem lábait. A kanti szigorúságtól, a wittgensteini kétkedéstől a "leibnizi okoskodáson át váratlanul az idealisztikus schoppenhaueri prófétikus-kinyilatkoztatott művészetdefiníció mellett letéve a voksot, mitöbb az általa idézett Berkeley püspöki í. hiszem, ha látom - elvét is fenntartással fogadva nem tartja szükségesnek a képzőművészet perceptuális feltételeit. 328
