Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Történettudomány, helytörténet - Jakus Lajos: Kossuth emissziáriusa. Magos Ernő életútja

három hónapom van hátra, akkor mi látjuk egymást ujjuju, nem leszek én szomorú." Szomorúságra pedig azután is lett volna oka, 1853. szeptember 1-én kiszabadult, de csővári állását nem foglalhatta el újból. 16 Az ottani élet megdöbbentő példáját Földy János naplójából idézzük: "Láttam majablánczy (Jabloniczky) szobatársát is, Remellay Gusztávot. Az egykori író és újságíró, Petőfi barátja és a márciusi ifjak egyike, elnehezedett a fogságban, ruhája lompos, teste szennyes. Olyannyira elhanyagolja magát, olyan mosdatlan, oly rossz szagú, hogy senki sem akar vele egy szobában lakni. A profoszok szép pénzt keresnek azzal, hogy mindenki más szobába költözködött, menekülve Remellay elől. A várparancsnok végre adott neki egy külön kis szobát, afféle zugolyt, ahol magányosan lehet, bűzben és szennyben." Végül összetették a csendesőrült JablonczkyvaU? Josefstadtnak első magyar halottja Finta Márton balkányi születésű, Szabolcs megyéből. Az 1855-ös év szomorúan kezdődött Josefstadt foglyainak. Január 21-én Bányay Antal hosszúfalusi származású udvarhelyi ügyvéd 36 éves korában tüdővészben elhunyt a várbörtön koródájában. Tíz évre ítélték vasban töltendő várfogságra, de hamarabb szabadult - írja Földy. Deák Farkas rabtárs a 12 éves várfogságból kettőt Szebenben, hármat Josefstadtban töltött, kedvesen emlékezik meg Bányayról: "...mellbeteges-gyenge-, de erős kedélyű, jó humorú ember volt, sokszor mulattatott adomáival, találó megjegyzéseivel, s fehérvári fogságunkban úgyszólván ő volt a központ, ki mindnyájunkat összetartott, bátorított, jó kedve sohasem hagyta el, utolsó betegségében is buzdított a tanulásra és nem csüggedett egy percig, hú patrióta és jó magyar volt."^ Temetéséről Földynél olvassuk: "Még nem tudjuk Bányayt mikor temetik. Mi úgysem kísérhetjük koporsóját. Senki sem fogja őt örök nyugalomra kísérni. Senki! Mert a foglyot csak életében illeti kíséret. Fegyveres kíséret, holta után az sem. Csak a sírásó." Az emlékiratokból részletesebben megismerkedhetünk életmódjukkal. Voltak közöttük, akik "részint megőrültek, részint állandó kedélynyavályába estek" Mások, mint Deák Farkas is, a francia, angol nyelv tanulásába merültek az önmarcangolással szemben. Megszervezték az angol, francia, olasz és német iskolát. Az olasz, cseh és porosz foglyok közül többen magyarul tanultak. Mások ipari foglalatosságot kerestek maguknak, leginkább asztalos, esztergályos szakmában dolgoztak, vagy drótból, selyemből készítettek emléktárgyakat. Egy ügyeskezű rajzoló, Frank Károly majdnem mindenkit lefestett "nagyobbrészt meglepő sikerrel." Naponta a kis udvaron sétálhattak, nyáron a Mettau partjára vitték őket fürdeni. Orvos minden nap megvizsgálta a beteget jelentőt, ha kellett kórházba szállíttatta. "Aránylag kevés beteg volt közülünk, de a betegek közül sok elhalt. Itt halt meg Magos Ernő, Kossuthnak egy fanatikus emisszáriusa; ideges, heves természetű ember volt, vége felé kezdett csendesülni és szorgalmasan tanulni; jól értett franciául, de többet hitt magáról, s a jelesebb magyar költeményeket franciára fordította, de rettentő rosszul, mindeniket cifra címmel látván el, így például Kont-nak ezt a címet adta: Trente chevalliers sans peur! (Harminc gáncs nélküli lovag) Régi testi bajai hirtelen kiütvén rajta, s különben is gyenge lévén, öt nap alatt meghalt. Sok olvasottsága volt s érdekes előadása, sokszor élvezettel hallgattuk beszédeit. Még ott is többnyire nagyveres tollat viselt, s nemzetőri kék atillában járt." Deák Farkasnak köszönhetjük Magos Ernő közelebbi jellemzését. Munkáiból addig is ismertük politikai állásfoglalását, de hogy a szocializmus tanításáig eljutott, itt bukkan fel. Itt olvasunk 1848/49-i nemzetőri szerepéről is. A Hunyadi szabadcsapatba beosztott barátja, Grisza Ágost kapitány is vörös tollat hordott a csákóján, míg annál a csapattestnél szolgált a szabadságharc alatt. 242