Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Néprajz - Molnárné Hajdú Margit: Virrasztás, végső búcsúztatás Nagytarcsán

rasztáshoz hasonlóan régi egyházi énekeket énekelnek, majd a lelkész megérkezése után rövid gyászistentisztelet következik. A lelkész a szószéken igét hirdet, imádkozik, felsorolja a halott életrajzi adatait, a családtagokat, a rokonokat, barátokat, akik az elhunytat gyászolják. A záró ének után a templomból kivonul a gyülekezet. Elöl a kereszt- és a zászlóvivők mennek, majd a fáklyavivők után a lelkész és a családtagok vonulnak a gyülekezet kíséretében a temetőben lévő ravatalozóhoz. A ravatalozó elé kitett koporsót körül állják a gyászolók, majd a lelkész az egyházi szertartás szerint búcsúzik a halottól. Innen vonulnak a Szent Mihály lovára helyezett koporsóval a sírhoz, ahol énekelnek és a lelkész imádkozik, végső búcsút vesz. A gyülekezet a fejfa elhelyezéséig együtt marad a sírnál. A temetés utáni vasárnapon az egész gyászoló család megjelenik az istentiszteleten és úrvacsorát vesz. Az eddig elmondottakkal szorosan összefügg a búcsúztatás egy éves évfordulója. Ekkor, pontosan a dátum szerinti napon ismét megkondulnak a harangok az eltávozottért. A rá következő vasárnap a lelkész az istentisztelet elején név szerint megemlékezik róla az oltár előtt. A szűkebb és tágabb értelemben vett családtagok ekkor ott vannak a templomban még akkor is, ha különben nem templomjárók. Az évfordulón a család tetszés szerinti összeget ajándékoz a templom javára és az oltár díszítését is ők végzik hozzátartozójuk emlékére. Az egyházközség vezetői is emlékeznek volt gyülekezeti tagjukra. Halottak napján a temetőben a lelkész két prezsbiter kíséretében felkeresi a tárgyévben meghalt sírját. Mécsest gyújt a síron, és az ott lévő családtagnak igés emléklapot ajándékoz, amely a néhai szeretett családtagra emlékeztet. A családok nőtagjai ápolják a sírt. Hetenként friss virággal díszítik, hogy a szeretett hozzátartozó emlékét állandóan ébren tartsák. Azt, hogy ki az előimádkozó vagy előénekes, rendszerint a korábban ezt a tisztséget ellátó személy intézi. Amikor már öregszik, gyengül, keres valakit, akit erre alkalmasnak gondol. A kiválasztottal ezt megbeszéli, ellátja jó tanácsokkal. így lett Agárdi Mihályné után unokahúga, Bartosné Fényes Mária. Tisztsége nem kis feladat. Minden virrasztás felkészülést igényel. Nem mindegy, hogy mit énekelnek és imádkoznak az elhunyt személy búcsúztatásakor. Figyelembe veszik, öreg volt-e vagy fiatal; sokáig volt-e beteg, vagy hirtelen távozott? Kit hagyott itt? Van-e fiatal árvája, gyámolításra szoruló özvegye? Esetleg nem régen halt meg a párja. Volt-e a közelmúltban haláleset a családban, a rokonságban? Mivel a közösség tagjai jól ismerik egymást, mindent számba véve készülnek fel az imádkozok, az előénekesek a szertartásra. Az imák az előimádkozó szájából úgy hangzanak el, mintha az elhunyt nevében búcsúzna az itt maradt szeretteitől, vagy az itt maradottak mondanák el szomorú gondolataikat, családtagjuk eltávozása felett érzett fájdalmukat. Az alábbi énekek és imák ezt példázzák: Áldás a halottra Atya, Fiú, Szentlélek Isten! Irgalmadba ajánljuk azt, akit Te teremtettél, megváltottál és megszenteltél. Bocsásd meg bűneit és vidd őt az öröklétbe. Tied a dicsőség most és mindenkor és örökkön örökké. 158