Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Néprajz - Lindnerné Jáki Réka: Húsvéti népszokás Szigetbecsén

jás pedig az egyházi szimbolika szerint, a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. Húsvéti szerepe összefügg az ókori Közel-Kelet valamikori tavaszi évkezdeteivel is. Kevés ilyen összetett jelkép létezik, s talán éppen ez az egyik oka annak, hogy fennmaradt és még mindig intenzíven él a húsvéti tojással összefüggő jelképrendszer és annak tudatos alkalmazása A győztes tojásszedőt háromszor feldobták a magasba, majd egy kofának eladták a tojások egy részét, másik részéből pedig rántottát sütöttek a kocsmában, ahol megették, vagy előfordult az is, hogy kanalanként azt is eladták. A bevételt a regruták kapták (azok a fiúk, akik még abban az évben bevonultak), s a hajnalig tartó dínomdánom alatt szépen el is mulatták. A lányok, asszonyok a táncterembe bemehettek táncolni, de az ivóba nem, hiszen nem lett volna nagy dicsőség egy nőnek ott megjelenni! Ma már a táncolásra, a szórakozásra helyeződik a hangsúly. A két önként jelentkező fiú, egymás derekát átfogva, vagy csak kézen fogva elindul az asztaltól a tojássor végéhez, ahol leszúrják a földbe a magyar zászlót, zenére, ugráló, táncoló léptekkel, vigyázva, hogy a tojásokat össze ne törjék. A leszúrt zászló mellé odaáll egy ember a rendezőségből, mellette egy nagy kosár, amibe a legények esetleg bele-belerakhatnak tojásokat, amiket felszednek, de nem dobnak az emberek közé. Vannak fiúk, akik évről évre vállalják ezt a mókát, amíg ki nem nőnek, öregednek belőle, vagy nincs újabb jelentkező. Többször is végigtáncolják a sort, közben persze elmaradhatatlan a tojások dobálása a nézők közé. Futás, tánc közben le-lehajolgatnak, s a legváratlanabb pillanatokban (persze mindenki alig várja ezeket az izgalmas pillanatokat) hajigálják a kertekbe, házakra, emberekre. Nem érdemes ünnepi ruhában kimenni, mégis kiöltöznek az emberek, nem bírnak ellenállni az ünnep csábításának. Ráadásul van egyfajta "korzó jellege" is, mint minden ilyen közösségi eseménynek, főként tavasszal, ahol fiúk, lányok megmutathatják magukat, lopva oda-oda nézegetnek, s mikor széled szét a tömeg, lehet látni, ahogyan kisebb-nagyobb csoportokba verődve szervezik a további együttes programokat. Ha végigfutották a fiúk a sort, s az asztalhoz érnek, felugranak rá, táncolnak, a zenekar "csivió"-t, tust húz, s ők isznak egy-egy pohár bort, vagy fröccsöt, amit egy ember kancsóval a kezében mindig odanyújt nekik. Ezt általában ötször-hatszor megismétlik, az idén legalább tizet számoltam meg. Persze egyre vidámabb a hangulat, nemcsak a bortól, hanem az izgalomtól is, kit talál el a tojás! Amikor elfáradnak a legények, elhozzák az utolsó körnél a sor végéről a zászlót, s egy csendesebb, szelídebb dallamra, egymás derekát átfogva meglengetik a zászlót búcsúzóul. Véget ér a "műsor", de a mulatság még korántsem! A kisfiúk felszedik az ottmaradt tojásokat, amelyeket eladnak, vagy még a helyszínen, vagy előfordul, hogy a ráckevei piacra viszik ki. Az idén olyan fergeteges volt a közönség hangulata, s a kis gyerekcsapat, olyan lelkesen sikongatott, szaladgált, szinte követelve a rájuk hulló tojásokat, így mindet közéjük repítették a táncoló legények. Igaz, hogy előző nap olyan sok tojást gyűjtöttek össze a Sportkör tagjai, hogy nem is tudták mind lerakni, hanem maradt egy nagy kosárnyi. Azt adták el a piacon, s abból, illetve az esti Bál belépőjéből tetemes lett a bevétel, s az mind a Szigetbecsei Sportkört illeti, mint főszervezőt. Néha még tányérral is körbejárnak az "ifi csapat" tagjai adománygyűjtés céljából. Ha marad épen tojás, akkor készül még rántotta, amit a szervező Sportköri tagok fogyasztanak el, de már nem a kocsmában, hanem a helybeli kis Művelődési Házban, ahol bált rendeznek 121