Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Néprajzi szekció - Soós Sándor: A ferences rend kialakulásának kezdeti szakasza

Ferenc csak most eszmélt rá a San Damiano-i üzenet valódi tartalmára: élő kövekből élő egyházat kell építenie, arra az alapra, melyet Jézus rakott le. Olyan Istennek élő közösséget, amelynek öröme telik abban, hogy a világ által megvetettek között lehet,

45 s amely közösség - ahogy a Jézus által küldött tanítványok - minden hatalom és vagyon nélkül alázatosan és szegényen járva a világ útjain, az Evangélium jó hírét viszi az emberekhez. Ferenc csakhamar követőkre talál, nemsokára heten, majd tizenketten lesznek. Az első társak között éppúgy találunk gazdagokat és befolyásosakat (Quiantavallei Bernát, Catani Péter), mint szegényeket (Egyed, Longus Fülöp). Számuk rohamosan növekedik: 1220-ban háromezren, 1226-ban már ötezren voltak. Ferencnek eszébe sem jutott, hogy új szerzetesrendet alapítson, a hagyományos szerzetesi regulákat is határozottan visszautasította, amikor egyértelműen az Evangélium szerinti életre utal: „És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt Ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem."

46 Az Evangélium és kora emberi értékeinek találkozásából Ferenc a szerzetesi életnek eddig nem látott formáját alakította ki. A korábbi monasztikus, világtól elvonult rendekkel szemben a ferencesek a világot járják, a Krisztus által küldött apostolok éltét folytatják, a világjárás evangéliumi módján, ahogy ezt az 1221-es Regula is meghatározza: „Amikor a testvérek a világban járnak, ne civódjanak, se szóharcot ne folytassanak, se másokat meg ne ítéljenek, hanem legyenek szelídek, békességszerzők és szerények; kedvesek és alázatosak, s nyíltan szóljanak."

47 Példájuk a vándorló és szegény Krisztus, aki Isten Fiaként is szegény lett a szegények között. A szegénység Ferencék számára az ember természetes és szabad állapota is, mely megszabadít minden olyan kötöttségtől, amely az embert a földi világhoz és nem Istenhez láncolja. A szegénység nem csak anyagi szegénységet jelent, hanem a „kiüresítést", a kötöttségektől, akadályoktól való megszakadás útját is. Hiszen csak a teljesen szegény - földi, anyagi kötöttségekben szegény - tudja magát Istennek átadni, s tudja Isten minden adományát - földet, levegőt, napot vizet- Isten ajándékaként, teremtménye iránti szereteteként értékelni és tisztelni. Ferenc tehát a szegénységet erkölcsi érték rangjára emeli, s a szegényeket, elesetteket, kitaszítottakat a Remény birtokosainak tartja. Ferenc szemében az ember értékét - a kor szokásával szemben nem vagyona, nem pénze határozza meg. „Minden ember annyit ér, amennyit Isten előtt ér - mondja.

48 Tehát a közösségben mindenki egyenlő, minden tag testvér, a közösség testvérek közössége, fraternitas, ahol se rangsornak, se uralkodásnak nincs helye. „Egyik testvér se törekedjék semmiféle hatalomra, vagy uralomra, kiváltképpen a testvérek fölött".

49 Közösségüket kisebb testvérek (minores) rendjének nevezik. Jóllehet a minores elnevezésnek evangéliumi sugallata van, de mert a minores a korban egy társadalmi osztályt is jelentett, Ferenc a megnevezéssel a testvéreket e réteg elesettjei, nincstelenjei közé helyezi, velük vállalva közösséget, testvériséget. „Testvéreimet azért hívják kisebb testvéreknek, hogy semmi esetre se merészeljenek 42