Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Régészeti szekció - Simon László: Beszámoló az M5-ös autópálya újhartyáni csomópontjában végzett leletmentésről

formált, kaviccsal és kerámiazúzalékkal soványított jellegtelen oldaltöredék az egyetlen őskori (bronzkori) emlék az ásatáson. A4, szelvény 1. árkában talált jó kiégetésű, téglapiros színű, mázas, késő római keverőtál peremtöredéke minden bizonnyal annak a késő szarmata településnek a szórvány emléke, amelyet Kőhegyi Mihály figyelt meg 1958-ban. A lelet külön érdekessége, hogy a töredék az 1908-ban előkerült lovassír keverőtáljához hasonló típushoz tartozik. A többi kerámia középkori. Jellemző a cserépbogrács hiánya s általában a XII-XIII. században gyakori fazéktípusok töredékei. A kézikorongon készített, homokos soványítású, ferdén kihajló és egyenesre levágott vagy lekerekített peremű fazekak testét körbefutó csigavonal díszíti. A házaktól távolabb, az E szondázó árok nagy méretű (A = 380 cm, M = 140 cm ) 9. gödrének alsó részéből késő középkori sárgásfehérre égetett, kézikorongolt, belül mázas peremtöredék és gyorskorongon készített, homokos soványítású, nagy méretű fazék fenék- és oldaltöredékei kerültek elő. A kis számban előforduló fémeszközök sorából említésre méltó a VII. szelvény 2. gödrében egy széles pengéjű vaskés mellett talált vassarkantyú töredéke, amely a XII-XIII. században gyakori gömb alakú vagy kúpos tüskéjű típus ívelt szárú példánya lehetett.

5 Ugyancsak érdekes és a lelőhely időrendje szempontjából kölönösen fontos a IX. szelvény 3. gödrében talált lapos, kétélű, rövid vágóélű rombusz alakú tüskés vas nyílcsúcs, amelynek analógiáit honfoglalás kori temetkezésekből ismerjük.

6 Hasonlóan a korábban említett késő római keverőtál-töredékhez, az 1. objektum közelében szórványként előkerült III. század közepén készült bronz antoninianus is a késő szarmata falu egykori meglétére utal. Röviden összefoglalva az eddigieket megállapíthatjuk, hogy az M5-ös autópálya újhartyáni csomópontjában egy középkori település XII-XIII. századi részletét sikerült feltárnunk. Az előkerült leletekből következtethetünk azonban egy részt e falu korábbi meglétére (a település X-XI. századi nagyobb részletei minden bizonnyal kutatási területünkön kívül esnek), másrészt az is valószínűnek tűnik, hogy az 1241-42. évi tatárjáráskor elnéptelenedett falu (a rendkívül gyér leletanyag alapján lakói feltehetően elköltöztek) újratelepült, mégpedig megfigyelésünk szerint az Árpád-kori településrésztől északnyugatra. Ennek időpontjára azonban nincs írásos adatunk, s a kevés rendelkezésünkre álló lelet sem erre vonatkozóan információt. A falu templomának és temetőjének nyomaira sem a leletmentésen, sem terepbejárásokon nem akadtunk. Nem kizárt, hogy azok az autópálya építésekor megsemmisültek, de az is lehetséges, hogy Újhartyán beépített területén rejtőznek maradványai. Kérdéses a részleteiben megismert középkori falu ismert nevű településsel való azonosítása. E témával foglalkozó helytörténeti irodalomban a középkori Hártyán települést a mai falutól délkeletre körülbelül 2 km-re, a Kesepereg dűlői Keselyhegy területére helyezi a falu monográfusa, Kökényesi Imre. Kökényesi szerint itt 1963ban I. Mátyás és II. Lajos korabeli dénárokat és őrlőköveket fordított ki az eke szőlőtelepítés előtti mélyszántáskor.

7 Csupán csak néhány szórványlelet ismerete azonban nem elegendő a középkori Hártyán helyének meghatározásához. Újabban Inárcs közép341