Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - Köpöczi Rózsa: Szőnyi István összes rézkarca. Egy festő életművének múzeummá válása

A harmincas évek közepéig folyamatosan készítette nagyformátumú rézkarcait. A „Gyümölcsszedők", a „Szénahordás télen", az „Ökrösfogat a Duna-parton", a „Behavazott falu" legjobb vásznaival egyenrangúak. Talán az utóbbit, a leghíresebbet nézzük meg közelebbről. 1928-ban a „Zebegényi temetés" évében karcolta lemezbe, és Genthon István a legszebb magyar rézkarcnak nevezte. Itt már nem volt szüksége a fénynyalábok anyagszerű megfogalmazására. A csukott, sötét, téli égbolt mintha nem is tudna fényt kibocsájtani, a kép mégis sugárzik. A hegyek vonulatainak pompás ritmusába, a leheletfinom jelzésként odarajzolt fák sorai közé, melyek a távolba vezetik a tekintetet, a legtermészetesebben illeszkedik a falu. Nem borítja fel a csodálatosan kiegyensúlyozott harmóniát. A súlyos, fekete égbolt ellenére is levegős, fénylő a kép. Sikerült visszaadnia a hó világító fehérségét, puhaságát. A csönd fogalmazódik itt meg, de nem a sivár, téli magányosság, hanem a nyugalom, a várakozás csöndje. Hadd zárjam gondolataimat egy idézettel, melyet Rembrandt egyik életrajzírója, Marcel Bion írt a mester rézkarcai kapcsán. „A rézkarc születése pillanatában véglegessé válik. Az alkotás közben nincs idő töprengésre, vagy módosításra. Abban a fejlődésben, melyen a metszet keresztül megy, az egyes fokozatok éppannyira teljesek, mint a fiatalság az ember életében az öregkorhoz képest. Hiszen a metszet élő dolog..."' Ezt a törvényszerűséget ismerte fel Szőnyi rézkarcoló pályáján, és ezért nevezhetjük ezeket a lapokat a két világháború közötti magyar művészet európai mércével mérhető, „bár nem korszerű remekművei"-nek. Jegyzetek 'Brion.M. 1976.97. Irodalom BRION, Marcel 1976. Rembrandt élete. Budapest. 206