Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - Mazányi Judit: Egy, a Szentendrei Művésztelepre vonatkozó, 1930-as évekbeli dokumentum értelmezése

Réti tanítványok és visszaemlékezéseik szerint egymáshoz hasonló nézeteket vallanak - nem a híres telep helyettesítésének szándékával érkeznek a Duna-parti kisvárosba, hanem tetőt keresnek munkálkodásukhoz a fejük fölé.

7 A társaság alapító okiratában foglalt célkitűzés, nevezetesen „olyan törekvések támogatása, melyek a magyar művészet és a magyar művészi kultúra fejlődését előmozdítják",

8 túl általános, nem vall a nagybányai örökség szándékolt felvállalásáról. Szentendre Nagybánya szerepével való azonosításának képzete valószínű fokozatosan épül ki a köztudatban. Rózsa megállapítása ennek a folyamatnak egyik első manifeszt megnyilvánulása. Rózsa Nagybányát a művésztelepek idő által már visszaigazolt etalonjának tartja, és ehhez méri a szentendrei telep adottságait, alkotóinak teljesítményét. Feltehető, hogy a nagybányai sikereket megelőző első évtized és az azt követő belharcok kissé kellemetlen odorja már elpárolgott, a kép idillikusabbá vált, és a híres telep klasszikus korszakának eredményei már a közízlést meghatározó, mértékadó elit kultúrájának szerves részét képezik. Rózsa - a tőle szokásos türelmetlen vehemenciával

9 - a befutott Nagybánya nézőpontjából bírálja az induló Szentendrét. Közbevetőleges megjegyzésként Rózsa személyes indítékainak és a helyzet további árnyalásának érdekében meg kell említenünk, hogy Rózsa annak a Boromisza Tibornak a barátja,

10 és művészetének támogatója, aki az idősebb és fiatalabb generáció közötti harc kiközösítettje lett Nagybányán, és akiben 1921 és 1927 közötti ott tartózkodása idején megfogalmazódik egy telep alakításának a gondolata.

11 Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, a kiindulási helyzet merőben más Nagybánya indulásakor, mint Szentendre megszületésének idején. Nagyon leegyszerűsítve a problémát, Nagybánya akkori alkotói az autonóm művészet megteremtéséért szállnak harcba, míg a 20-as években a törésvonal már nemcsak a művészet régi és új társadalmi státusza között húzódik, hanem az épp Nagybánya által is gerjesztett folyamatok eredményeként a konzervatív irányzatok továbbélése mellett a modern törekvéseken belül is sokszor egymásnak ellentmondó szándékok vezetik a művészeket. A 20-as éveket az útkeresés évtizedének nevezhetjük nagyon markánsan felülkerekedő áramlatok nélkül. Ez az útkeresés jellemzi a szentendrei alapítók jelzett hét évét is. Nemcsak a különböző életművek korai darabjai vallanak - néha persze meglepő egyezéseket is mutatva - különböző művészi felfogásról, hanem sokszor tapasztalható magukon az életműveken belül is homlokegyenest ellentmondó hatások ízlelgetésének a nyoma. így, bár egyet lehet érteni Rózsa kifogásával - nevezetesen, hogy az adott művészeti testület nem homogén - de mintegy számonkérni rajtuk hiábavaló, hiszen ez az egész magyar művészeti élet problémája. Valójában az iránymutató személyiség, a vezető tanár hiányának okát is a vázolt helyzetben kereshetjük. Rózsa további megállapításai megkérdőjelezik Turcsányi költői képét, aki Szentendrét csendes azilumnak nevezi, ahová ,,a fővárosi élet rohanása közepette egymásra talált és egymás kezét megragadó művészek a szent láng ápolására visszavonul151