Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)
Művészettörténeti szekció - Bodonyi Emőke: Huszadik századi falképek a szentendrei Keresztelő Szent János plébániatemplomban
alkalmazkodni az eredetileg deklarált, a többi festőművésztárs által is képviselt elbeszélésmódhoz. A stíluskritika segítségül hívását a kisebb és a korábbi leírásokban nem tárgyalt képek szerzőiségének megállapításához több minden befolyásolja. 1950-ben, amikor Heintz és Jeges elkészítette az egyre sürgetőbb restaurálás terveit, megállapították, hogy egyes falképek annyira tönkrementek, hogy azokat teljes mértékben újra kell festeni, emellett vannak olyanok, amelyek csak kisebb részleteikben szorulnak javításra, de maradtak épségben is falképek, amelyeket csak rögzíteni kell. 51 A szentély többszöri beázása miatt az 1989-ben kezdődő restaurálás előtt a falképek újra és oly mértékben megrongálódtak, hogy eltűntek azok az apróbb részletek, amelyek most hiteles stílusjegyként szolgálhatnának. Emellett maguknak a festőknek az életművében éppen ez az az időszak - a harmincas évek első fele -, amikor egyszerre több irányban tájékozódnak és egymással párhuzamosan különböző stílusokban igazolják jártasságukat. A művészetükben is megfigyelhető archaizáló készség, a formai előképek követése nem járt együtt új formanyelv kialakításával: az egyes kompozíciók - mint az ikonográfiái elemzésnél kiderült - csak tartalmi jellegű részletekben hoztak újítást. A stílűskritikai vizsgálódást nehezíti még az a körülmény, amelyre Turchányi Erzsébet korábban már idézett méltató szavai vetnek fényt, miszerint a szentély képeinek egységes összhatása van. Ezt a festett ornamentika dekoratív hatása, és az uralkodó ultramarin és téglavörös színek mellett a szekkók egymáshoz igazodó stílusa is meghatározta. Ez a stílusigazodás feltételezhetően szándékos lehetett, de éppen az lett a következménye, hogy közössé váltak azok az egyedi stílusjegyek, amelyek most egyértelműen utalnának szerzőjükre. Az É-i fal angyalfiguráinak kontúrozása, finom vonalvezetése, visszafogott színezése szervesen illeszkedik a fal többi, Bánáti Sverák és Pándy által készített szekkóihoz. Az oltárhoz legközelebbre eső angyalfigura azonban kitűnik a sorból merev, sematikus ábrázolásával. Ugyanígy a D-i fal angyalfigurái közül kettő, amelyek az oltárhoz közelebb láthatóak, Heintz mennyezeti képének angyalaihoz hasonlítanak, nem pedig a D-i fal harmadik, a diadalív melletti lantot tartó angyalához, amely inkább az É-i fal merev angyalához rokonítható. Heintz angyalainak ábrázolása részletező és mozgalmas. A ruhák sűrű redőzése is ezt segíti elő. Nem zárható ki, hogy a biblikus eseményeket feldolgozó nagy kompozíciókat alkotó művészek készítették az ezeket kísérő kisebb falképeket, tehát Heintz, Pándy és Bánáti Sverák is festhettek angyalfigurákat. Egyelőre a ma ismert írásos dokumentumok alapján feltételezhető, és ha Jeges szignójából indulunk ki, hogy Jeges festette a két merev ábrázolású figurát, míg Ónodi az É-i falnak azt a két figuráját, amelyek a diadalívhez közelebb találhatók, Heintz pedig a D-i falon látható és az oltárhoz közelebbre eső két angyalt. Ugyanez érvényes a mennyezeti evangélista szimbólumokra. A vaknegyedek festői kiképzése egységes: téglavörös szegéllyel körülvéve arany háttér előtt felhőkön 143
