Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Néprajzi szekció - Novák László: Alföldi mezővárosok jogállása

A Kárpát-medencében meggyökeresedett magyarság települési viszonyai a XI-XII. században szilárdultak meg. A XIII-XV. században - nem csupán a tatárinvá­ziónak tulajdoníthatóan, de Európa-szerte is végbement - depopulációs folyamat ered­ményeként viszonylag nagy mérvű településkoncentráció történt az Alföld tele­püléshálózatában. 3 A falvak elnéptelenedésével együttjáró településnövekedés a tágas határ kialakulásához vezetett, ezáltal erősödve az alapvető gazdasági funkció, a nagymérvű tőkekoncentráció a konjunkturális állatkereskedelem jóvoltából. A mezőváros területi funkcionális eleme súlypontozottá vált a XVI-XVII. században, a török hódolt­ság korában. A háborúk újabb depopulációt idéztek elő, további településkoncentrációt idézve elő. Az alföldi nagyhatárú („óriás") települések ekkor alakultak ki. A gazdasági funkció alapvető, azonban a mezőváros meghatározottságában a jogi viszonynak van nagy jelentősége, amely tulajdonképpen erősíti a gazdasági funkciót is. A fontosabb útvonalak találkozásánál, vagy természeti erőforrásokkal rendelkező vidékeken, királyi kiváltságos városok jöttek létre (bánya, kereskedő városok). Ezek­től eltérőek a merővárosok, amelyek földesúri fennhatóság alá tartoztak, viszont kivált­sággal is rendelkeztek. A földesúrnak érdekében állott, hogy a tulajdonát képező helység minél nagyobb adófizető népességgel rendelkezzen, ezért jobbágyai számára kiváltságot (legfontosabb a vásártartás joga) eszközölt ki az uralkodónál. A jobbágy­ság cenzurális viszonyban állott a földesúrral. Egy összegben fizette meg évente az adót, s mentesült ezáltal a közvetlen földesúri fennhatóságtól. Viszonylag önállóan szerveződhetett a közösség élete, gazdálkodása, nem alakult ki a jobbágy telekszer­vezet kötött formája. Az alföldi területeken az autonómia tovább erősödött a török hódoltság idején, amikor tovább lazult a földesúr és jobbágy közti viszony. 4 Az alföl­di mezővárosok adóztak a töröknek, a magyar hatalomnak és a földesúrnak egyaránt, s közben megőrizhették önállóságukat, a pusztásodás kapcsán pedig növelni tudták a gazdálkodás terét, ezáltal gazdasági erejüket. Ismét a jószágtartás jelentősége növeke­dett meg. A közeli-távoli pusztákon ezerszámra tartották a hízó marhát, lovat, juhot, melyeket nyugat európai - főképpen német - piacokon értékesítettek. 5 Kialakult a mezővárosok vagyonos, gazdag, tehetős társadalmi rétege, a parasztpolgárság, a cívis társadalom. Az önszerveződés, autonómia megerősödése együtt mutatkozott a protes­tantizmussal. Annak puritanizmusa, befelé fordultsága elősegítette a mezővárosi tár­sadalom kohéziójának mind erősebbé válását. 6 A törökök kiűzését követően megjelentek a földesurak, akiknek a Neoaquistica Comissio előtt igazolniuk kellett a birtokjogukat, meg kellet fizetniük a fegyvervált­ságot (Jus Armorum). Az Újszerzeményi Bizottság tevékenységét a Rákóczi-szabad­ságharc akasztotta meg, de ennek bukása után (1711) újra folytatódott, s a húszas­harmincas években megtörténtek a birtokigazolások. Kialakult az új földesúri bir­tokosság. Az egyes földesúri famíliák ezután már akadály nélkül kiterjeszthették hatal­mukat az egyes jobbágyközösségek felett, s igyekeztek befolyásukat növelni az auto­nóm közösségek életében. A birtokjog megerősítését követően úrbéri egyezségek­ben, urbáriumban szabályozták a földesúr-jobbágy jogviszonyt, majd központi ren­12

Next

/
Oldalképek
Tartalom