Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - dr. Hann Ferenc: A szentendrei motívumok továbbélése Kósza Sipos László hannoveri periódusában. Gondolatok egy monográfiához

Teoretikus oldalról dolgozták fel az európai művészetet, bonyolult trükkökkel és verejtékes utazásokkal nyakukba vették a világot és szinkronban (főképpen) a németországi eseményekkel, egyenrangú életművet építettek meg, mint a vesztegzáron kívülre született európai mesterek. Kósza Sipos éppen ellenkezően viselkedett. Emigrált, és mindvégig úgy dolgozott, mintha ki sem tette volna a lábát Szentendréről. Pedig Magyarországon éppen akkor jött el a pillanat, amikor az autodidakta művészek integrálódhattaktak a progresszív professzionalista művészetbe, igaz azon az áron, hogy évtizedekre „föld alá" szorultak. Kósza iskolás művészi képzésben nem vett részt, de megbízható helyeken nevelődött. Rajzolni, festeni Deli Antaltól és Pirk Jánostól tanult, a rézkarctechnikát a korszak legjobb mesterétől Kondor Bélától sajátította el. Kósza Sipos magyarországi működésének idején jelentkeznek először komoly hangsúllyal a főiskolai diplomával nem rendelkező művészek. Az IPARTERV, a SZÜRENON nemzedékében, vagy a Galántai György által szervezett Balatonbogiári Kápolnatárlat kiállítói között megjelenik Csiky Tibor, Haraszty István, Hencze Tamás, Szentjóby Tamás, Erdélyi Miklós (és mások). Kósza Sípos tartózkodva figyeli az eseményeket. Az ő művészetképétől meglehetősen távol fekszik a hűvös konstruktivizmus éppúgy mint a performance vagy a teoretikus alapokon nyugvó konceptuális kísérletek. A szentendrei Vajda Lajos Stúdió ekkoriban még nem működik igazán. A csoport körül mozgó amatőr társasággal Kósza Síposnak nincs kapcsolata. Látható tehát, hogy sem az „arisztokratikus" (nagyvárosi), sem a játékosan frivol („vidéki") új-avantgard körökhöz nem kötődik. Művészete igazából az Európai Iskola konstruktív szemléletű mestereinek (Vajda Lajos, Korniss Dezső, Barcsay Jenő, Vaszkó Erzsébet) munkásságához kapcsolható. Kósza Sipos oeuvre-je rendkívül egyenletes. Nagy események nem történnek. Mindvégig városképi motívumokból építi fel a kompozíciót, soha nem használja a perspektívát, ezért munkái szőnyegszerűnek tűnnek. A viszonylag rövid pálya során azonban feltűnik a letisztulásra, összegzésre való törekvés, (v. ö.: Barcsay útja a Munkáslánytól a Monumentális tájig!) A festő erős sárgákat, mély kékeket használó korai munkáitól logikusan vezet az út a Kristályváros vizes-zöld összetorlódott csillámhalmazokra emlékeztető fogalmazásmódjáig. Nem látszik értelmesnek tehát az életművet kronológiai aspektusból vizsgálni, hasznosabb, ha az egyes képtípusokat helyezzük górcső alá. A modern szentendrei piktúrában mindig fontos motívum volt az épület, az architektúra, akár mint antropomorf motívum, akár mint az emberi sorsformák kerete. Kósza Sipos hannoveri tartózkodásának ötödik évében készíti el Aranykor című nagyméretű pasztelljét, mely kivételes, magányos darab az életműben. Valamiféle 123