Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Néprajzi szekció - Molnárné Hajdú Margit: Az újszülött családi és egyházi befogadása Nagytarcsán

1916-1920-ig 32 1921-1931-ig 57 1931-1940-ig 46 1941-1950-ig 14 1951-1

964-ig 11 kisbaba halt meg. így történhetett, hogy a XX. század első feléig, amikor nem volt ritka családonként a 7-10 gyermek születése sem, mégis csak 4-5 érte meg az iskoláskort, a felnőttkort még ennyi sem.

3 A nagyszámú elhalálozás oka az egészségügyi szakemberek hiánya, az alacsony egészségügyi kultúra és az anyáknak nem az alkalomhoz illő életmódja. A lakások kicsik, a nagycsaládok együttélése folytán zsúfoltak voltak. A szoba padlózata döngölt agyag, az ablakok aprók. A fűtést korábban búbos kemencével, majd később tűzhellyel biztosították.

4 Sokan, - az idős adatközlők legtöbbje - ez utóbbival magyarázzák saját kicsinyeik elvesztését. A várandós

5 asszonyok egyoldalú táplálkozása és állapotuknak a munkában való figyelmen kívül hagyása is súlyos következményekkel járt. A nagycsaládok feje ugyanis nemigen vette figyelembe a menyecske állapotát. Ugyanúgy kellett dolgoznia a nehéz munkában, mintha nem hordana gyermeket. Előfordult még a XX. század elején is, hogy az aratás, vagy kapálás közben a mezőn indult meg a szülés. A menyecskék leendő gyermekük érdekében megtették, ami tőlük függött. Betartották az íratlan szabályokat, miszerint a várandós anya nem „csodálhat meg" csúnya, vagy furcsa embert, nehogy olyan legyen majd a gyermeke. Kerültek minden megijedésre okot adó helyzetet, embert vagy állatot, mert az ijedség is megártana a babának. Ha a terhes nő, a „samodruhá" megkívánt valamilyen ételt, még az anyós is segítette, hogy hozzájusson. A szomszédok is megkóstoltatták az ételt az állapotos asszonynyal, ha evés közben érkezett hozzájuk, „nehogy meglátszódják a fia fején". Az első gyermek nemét illetően rendszerint a fiúnak örültek jobban még az anyák is, de a másodikat várva, már kislányért fohászkodtak.

6 Az apákkal viszont lány születése esetén a kocsmában élcelődtek, „férfiúi képességeit" becsmérelték.

7 Az öregasszonyok rendszerint jóslásba bocsátkoztak a születendő gyermek nemét illetően: Ha a menyecske „farban volt erős", fiút jósoltak neki. Ha a „hasa csúcsosodott", lány születésére gondoltak. A gyermekáldás ellen nemigen tudtak védekezni. Sokan nem is akartak. Úgy vélekedtek, hogy „el kell fogadni, Isten bármennyit ad is". Angyalcsináló asszonyokról még 50-60 év távlatából sem beszélnek. A gyermekeihajtás gyakorlata idegen volt a faluban. Idős adatközlők szemérmesen, de jelentőségteljesen annyit jegyeznek meg, hogy „a férfinek kellett, hogy esze legyen!" Egyik 88 éves adatközlőm, elmondta, hogy a 4. gyermeke „jelentkezésekor" a férje megjegyezte, hogy a barátja ajánlott olyan tablettát, amitől elmenne a gyerek. О viszont azt mondta: „Az én anyán 10 gyereket szült. A negyediktől én sem ijedek meg. Ha te többet nem akarsz, majd legközelebb gondolkozzál!" 100