Asztalos István szerk.: Múzeumok Pest megyében(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 3., Szentendre, 1996)

Szentendre - Anna Margit–Ámos Imre Múzeum

SZENTENDRE láthatunk. És mégsem ennyi a mondanivalójuk, mert mindezek mögött a lélekábrázolás a fontos. S ekkor vesszük észre, hogy az ember viselkedéséről mond kritikát, és hogy csúfolódik, mert mindenben csalódott. A teremtésről is így gondolkodik. Fájdalmasan és ironikusan: mi az értelme az életnek, ha milliók elpusztulhatnak egyetlen őrült miatt, ha mindörökre elkésettnek látszik a Messiás, ha az emberi élet néha csak annyit ér, mint a drót mögé zárt, tehetetlen élő állaté, amelyet ketrecével együtt hajigálnak ide-oda. Nem akar tehát szép lenni ez a festészet, s egyetlen eszköze a groteszk marad. Valóban megdöbbent Anna Margit festészete. De erre való a művészet: megállítani és megdöbbenteni... Az emeleten Ámos Imre (1907-1944) művei láthatók. Egész munkásságát és rövid életét meghatározza az a magatartás, amely már névfelvételében megnyilvánul: a vallásos, zsidó családban nevelkedett Ungár Imre fölveszi Ámos próféta nevét. A prófétáét, aki Júda pusztájának pereméről származik (mint ő Nagykállóból), a prófétáét, akinek a gazdag és fényűző Izraelbe kell mennie, hogy szóljon a szegények és szűkölködők érdekében, szóljon az igazságosság védelmében. Ámos munkássága elején egy linósorozatban ugyanezt teszi: a Víztől vízig harminc lapból álló képsorozatában a halász az, aki elindul a nagyvárosba, ahol koldusokkal, hajléktalan öregekkel találkozik, s ahol szembekerül a gazdagok fényűző életével, a politikával, a vallással; ahol reménytelenül küszködve végül elpusztul... De nemcsak az induló festő érzi ezt a peremlétet, és saját élményein keresztül a kortársak figyelmeztetésének kényszerét, hanem egész festészete erről szól. Korai festményei álomképeinek, vágyainak, emlékeinek érzékeny megelevenedései, egy "mélabús lélek látomásai" - mint mondja róla a kritika. De egész érett festészete is látomások sorozata - mint ahogy Ámos prófétáé is - : a saját és népe tragikus pusztulásának víziói. Fokozott feszültségű képekben fogalmaz: a halálsejtelmek, a pusztulás képei, a víziók rikoltó vörös, zöld, kék színekben jelennek meg vásznain. О maga "asszociatív expresszionizmus"-nak nevezte festői törekvését, ami azt jelenti, hogy együtt szerepelnek képein a valóságosan látható és a képzeleti lények, hogy különböző léptékben láthatók a tárgyak és a személyek, és hogy a tárgyak emberszerű lényekké válnak. Igy függenek össze Ámos festészetében a tragikus előérzet és háborús sorshelyzet. Igy lesz egész életműve a Prófétáéval azonos: figyelmeztetés a háború pusztítására, életeilenességére. A szépség pusztulásának víziója után ennek a pusztulásnak a dokumentációját is megjeleníti 1940-44 közötti műveiben. Tökéletesen át tudta élni - része volt benne - az Apokalipszist, az Újszövetség utolsó könyvét, amikor 1944-ben, saját pusztulása évében elkészítette az utolsó ítélet vízióiról a 12 rajzot. Miközben maga is átélte a teljes felszámolódást, volt ereje - utolsó figyelmeztetésként - meg is rajzol-22-