G. Móró Csilla szerk.: Blaskovich emlékkönyv(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 1., Szentendre, 1993)

H. Takács Marianna: A Blaskovich Múzeum képgyűjteménye

H. TAKÁCS MARIANNA: A BLASKOVICH MÚZEUM KÉPGYŰJTEMÉNYE 117 fantáziája is csak egy elképzelt dunai hajótöréssel tudta Eppur si muove című regényében megmagyarázni."

1 Mindehhez csak azt kell az igazság kedvéért hozzátenni, hogy nincs arról tudomásunk, hogy Pyrker már Bécsben vásárolt volna régi képeket, bár hivatali elfoglaltságai gyakran vitték a fővárosba. Az azonban bizonyos, hogy a festményekért valóban rajongó és igen művelt Pyrker mecénás volt ugyan, de nem magyar képeket vásárolt. Gyűjteményében egyetlen magyar festő műve található: Markó Károly 1833-ban készült műve: Jelenet a Szent Hajdan gyöngyeiből. A finom tájba ágyazott jelenet Pyrker 1821-ben Budán német nyelven megjelent munkájának az Aus den Perlen der heiligen Vorzeit egy epizódját illusztrálja.

19 Ugyanígy tett az érsektől erősen támogatott Joseph Danhauser is, amikor Pyrker Rudolfiás с eposzának öt jelenetét illusztrálta 1825 és 1830 között festett vásznain.

2

^ A Markó-kép később készült és ugyanazt a célt szolgálta, mint a Danhauser-jelenetek. így akart a festő az érsek kegyeibe kerülni, aki arra volt büszke, ami gazdag életében voltaképpen a legkisebb érdeme volt: költői, méghozzá német költői működésére. A Blaskovich-gyűjtemény első darabjai kétségkívül az Egerben bizonyos társadalmi és politikai szerepet játszó alispán nevéhez kapcsolódnak. Már a Pyrker-gyűjtemény történetével foglalkozó tanulmányomban is felvetettem azt a lehetőséget, hogy Blaskovich Gyula az árverésen kívül is szerezhetett meg műtárgyakat az érsek hagyatékából. Valószínűnek tűnik, hogy néhány svájci tájat ábrázoló metszet és litográfia, valamennyi a zürichi Füssli cég kiadványa, egykor az érsek tulajdonából került a Blaskovichokhoz. Lehetséges, hogy Michèle Fanolinak Michelangelo Grigoletti festménye után készült metszete és Johann (Giovanni) Passininek Francesco Hayez kompozíciója után alkotott lapja,

23 mindkettő a két Foscari, a velencei dogé és fia történetét beszéli el, egykor Pyrkertől vagy a vele élő nővérétől (esetleg más családtagjától) került végül is Tápiószelére. Velencei történeteket ábrázoló képek a 19. század elején divatban voltak. Mint szeretett városa története iránt élénken érdeklődő személy vásárolhatott ilyen témájú műveket a pátriárka is. A Nemzeti Múzeumra hagyományozott festmények között is találunk ilyeneket, Francesco Zuccarelli és Michèle Marieschi

25 egy-egy történeti tárgyú vásznát. A családi képmások és trófeaképek zöme jelentéketelen munka, dilettáns festők és művészkedő családtagok „alkotása". Az első háború alatt és után, amikor Blaskovich György a pesti helyőrségi kórházban „mint népfelkelő huszár százados" teljesített szolgálatot, számos festményt és egyéb műtárgyat szereztek. Volt olyan festmény, melyet a százados jótékonysági árverésen nyert,

26 más darabok családi örökségként kerültek birtokukba. Több értékes, vagy inkább értékesnek vélt festményt vásároltak az Ernst Múzeum és Postatakarékpénztár, majd az Almásy-Teleky-féle aukciókon. Vásároltak több belvárosi régiségkereskedőnél is. A háború utáni években azonban anyagi problémáik lehettek. 1919 és 1922 között több festményt és iparművészeti tárgyat adtak bizományba két budapesti régiségkereskedő (Kun Dániel utóda Kun Endre valamint Mezei Zsigmond) „antikvárius"-hoz. A múzeumi adattárban gondosan megőrzött leltárak, listák, feljegyzések alapján az állapítható meg, hogy a darabok elsősorban magyar festők munkái. A ma meglévő múzeumi anyaggal összevetve elég nehéz azonosítani a fennmaradt hevenyészett listákat, de az valószínű, hogy kevés műtárgy értékesítésére került ily módon sor. 1915-ben és 1916-ban több festményt vásároltak (főként kisebb értékű szentképeket és képmásokat). 1919-ben azonban például egy Johann Christian Brandnak tulajdonított tájképet Nagy Zsigmond ceruzarajzát, mely a helyi hagyomány szerint Leo Tolsztojt ábrázolja, egy Munkácsy portrét