Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek XIII. Szentendre, 1981)

megélhetési forrás kínálkozott: munkát vállaltak a város nagyobb szőlővel rendelkező birtokosainál. A kereskedők száma 1828-ban 26 volt, tehát az ipar stabilitásával, illetve fejlődésével szemben itt visszaesés tapasztalható a 18. század végi állapotokhoz képest. A 26 kereskedőből 18 volt szatócs, 8 egyéb kereskedő. Az utóbbiak közül 7 harmadosztályú, 1 másodosztályú volt. A kereskedők vesztettek korábbi gazdagságukból. A 26 kereskedőből 9 nem rendelkezett lakóházzal, szántója és szőlője 11-nek volt, köztük 3 állatokat is tartott, 12 pedig szőlőfoirtokot vásárolt. A szőlőterületek nagyság szerinti megoszlása széles. 1— 5 p. m. szőlője volt 5-nek 6—10 p. m. szőlője volt 4-nek 11—20 p. m. szőlője volt 7^nek 21 p. m. felett volt 7-nek. A legnagyobb szőlőterülettel a másodosztályú, tehát módosabb kereskedők rendelkeztek. Számukra is a szőlővásárlás jelentette a pénz biztos befektetési lehetőségét, nem a kereskedelmi üzlet kiterjesztése. A kézműipar a 19. század első felében is céhes keretekben működött. A szervezetek életét meghatározó központi céhszabályokat — a 18. századi rendelkezések folytatásaként — 1805-ben, majd 1813^ban adták ki. A központi céhszabályok kiadását követően ismét elrendelték az addigi kiváltságlevelek beszedését és megújítását. Az új kiváltságlevelek egyes §-ai a céhszokások érvényben tartása mellett, a lényeges kérdéseket illetően — a 18. századi állapothoz képest — új elveket tartalmaztak. Megszüntették a céhek azon jogát, hogy korlátozhassák az önállósulási törekvéseket. Erősítették a hatósági felügyeletet, eltörölték a rokonságnak nyújtott kedvezményéket, a nehéz remeklést. Bíztak a rendelkezés sikerében. Ügy gondolták, hogy a mesterfelvétel megkönnyítésével a céhek fel tudják venni a kontárok tömegeit. Az új rendelkezések általánosságban eltiltották a céhen kívüli munkát.

308 Az 1813. évi rendelkezések értelmében kaptak új oéhlevelet 1821ben a szentendrei szabók, 1817-ben a csizmadiák, kovácsok, íkádárok, vargák, molnárok, 1833-4эап a pékek, 1836-ban az asztalosok. A 18. századi céhek közül új privilégium kiváltására más testület is kísérletet tett. A szűcsök, szappanosok, paplanosok, bognárok ügye nem zárult le, és nem kapott kiváltságlevelet a kőfaragó-, ács-, üveges-, mészárosmesterek 1813 után alakuló testülete sem. A privilégiumok kiadásában illetékes kancellária nagy követelményeket állított a céhekbe tömörülő mesterek elé. A privilégiumért fizetett díj meglehetősen magas volt, és nem engedélyezték a túl sok-