Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek XIII. Szentendre, 1981)

térséget háziiparként űzték, és termelésük nem volt elegendő a textilfeldolgozó iparosok számára, akik között szabókat, szőnyegkészítőket, kalaposokat találunk. A kalaposok selyemből, nemezből, szalmából készítették áruikat. Fő piacot a katonaságnak szállító süvegesek találtak. A szabóipar a 18. század végén fellendült és differenciálódott. A mesterek az alapanyagot szinte kizárólag a kereskedőktől vették. A szentendrei szabók közt német, magyar és rác mesterek éltek. A testületekben a szerbek vezettek. A ruhákat posztóból, selyemből varrták, igen sok díszítést alkalmaztak, munkát adva a zsinórkészítőknek, paszomántverőknek.

120 Minden ruházati iparral foglalkozó mester számára fontos piacot jelentett a városban és a környéken állomásozó katonaság.

121 A faipari szakmák közül főként azok fejlődtek, amelyek termékeit a szőlősgazdák vásárolták. A kádárok mellett a bognárok erősödtek meg, akiknek fő termékeik a szerszámnyelek, talicskák, kocsialkatrészek, szekerek, hintók voltak.

122 A kádárok a hordók mellett dézsákat, vedreket, szüretelő edényeket készítettek. Erős, kemény fát dolgoztak fel, a hordókat, kádakat kiégették.

123 Szintén mezőgazdasági termelőket szolgáltak a kovácsok. Fő munkájuk a lovak patkolása, a kocsik vasmunkáinak elkészítése, a mezőgazdasági eszközök alkalmi javítása volt.

124 Nagy jelentőséget kapott a molnármesterség. A Dunán felállított és a pataki malmokban a falvakból behozott gabonát őrölték. Az asztalos-, ácsmesterek számára elegendő nyersanyagot adtak a közeli erdők. Fenyő-, bükk-, tölgy-, kőrisfát használtak a bútorok készítéséhez.

125 A 18. század végén az iparok között — a század közepén tapasztalt hanyatlással szemben — differenciálódás következett be. Élt Szentendrén mézeskalácsos, aranyműves, kesztyűs, üveges, papírkészítő. A termelés néhány speciális iparág kivételével — kézműipari műhelyekben folyt. A műhelyben található szerszámkészlet három részből állt : munkapadból, kiegészítő szerszámokból és közösen használt eszközökből. Az asztalosok munkapadjai a gyalupadok, a kádároké a szívószékek, a bognároké a faragószékék voltak. Kiegészítő szerszámok a vésők, gyaluk, kaparok, kalapácsok, fejszék, kapacsok, mellfúrók stb. Közösen használták az asztalosok az enyvolvasztó tégelyeket, a kovácsok a tűziszerszámokat, a tímárok a cserzőkádakat. Eltért az általánostól a bőrfeldolgozó mesterek műhelyeinek képe. Itt a mestereknél csak munkapadok voltak, a szerszámokat a legények hordták magukkal. A műhelyek a mesterek vagyoni helyzete szerint különböztek egymástól. A gazdagabb mesterek jól felszerelt munkapadokkal rendelkeztek — ahol igen sok kiegészítő 39