Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek XIII. Szentendre, 1981)
1 családnak volt 60 kapás 1 családnak volt 40 kapás 1 családnak volt 30 kapás I családnak volt 20 kapás nagyságú területe, a többi pedig 11—20 kapás között mozgott. A 11 kapásnál nagyobb területtel rendelkezők között 5-nek nem volt szántója. Ez annyit jelent, hogy 1720ban már találkozunk a szőlőbirtok felhalmozásával is. 83 Az 1720-as összeírás szerint a városban már kevés volt a rét, legelő azonban még egyelőre elegendő akadt. A Kis-Dunán malmokat létesítettek, községi malom azonban még nem volt. A legelőket és a réteket a határban folyó két patak (Dera- és Bükkös-patak) öntözte, amelyek időnként elárasztották környéküket. A lakosság fontos jövedelemforrása volt a Dunán folytatott kereskedelem. 1728-ban újabb országos összeírást rendeltek el. Ekkor Szentendrén 272 családot írtak össze, akiknek birtokában 475V2 pozsonyi mérő (p. m.) szántó volt. 84 A szántóterület mennyisége másfélszeresére növekedett. Rétjük csak 31V2 köbölt tett ki, míg a szőlő két és félszeresére nőtt: 25947г kapás lett. 85 összesen 15 kereskedő élt a városban, 47 iparos és 10 egyéb, kézi munkával foglalkozó család. 86 Az állatállományhoz képest a rét mindig szűkebb területre szorult. A csekély rétből így csak egy család birtokolt egyénileg IV2 köböl területet, a másik részt (30 köböl) közösen használták. A szántóból is közös volt 20 p. m. nagyságú terület. A többi szántóval 89 adózó rendelkezett. A területek nagyságrendi szóródása a következő volt: 1 p. m. alatt volt 13 családnak 1— 5 p. m. között 44 családnak 6—10 p. m. között 24 családnak II p. m. felett 8 családnak. A szántók területének növekedésével sem lehetett az egyes családok birtokában levő területeket növelni. Az I-nél kisebb és 1—5 p. m. nagyságú területtel rendelkezők száma nőtt, a nagyobb szántóterületek egyre inkább felaprózódtak. Nőtt a szőlőbirtokosok száma is. Már 240 család rendelkezett szőlővel. A területi megoszlás a következő volt: 1 kapás alatti területe volt 4 családnak 1— 5 kapás között 81 családnak 6—10 kapás között 70 családnak 11 kapás felett 85 családnak. Az összesítésből látszik, hogy csökkent az 1 kapás alatti területek aránya, és a 11 kapásnál nagyobbaké tovább növekedett, ami anynyit jelent, hogy a szőlőbirtok felhalmozásának tendenciája tovább erősödött. A legnagyobb területek 40, 59, 60, 100 kapás nagyságúak voltak. 29