Mazányi Judit (szerk.): SeKKo IV. Szentendrei színes szobrok. 2012. június 23 - augusztus 26. - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 35. (Szentendre, 2012)

század összes tömeg- és téralakítási problémáját a mai aktuális trendekkel egyetemben, ebben az időszakban egyszerre kellene a magyar szobrászatban újraélni, átértelmezni, továbbgondolni vagy megtagadni. Természetesen minden alkotó a maga kijelölte, következetesen érvényesülő vagy akár hirtelen ötletből születő mérték szerint szelektál e lehetőségeken belül.

A beérkezett művek között a szobrászat évszázadokon át élő, legfontosabb témája, a valóságra építő, klasszikus arányokkal megfogalmazott, dramatizált figuraábrázolás csak elvétve képviselteti magát. E művek alkotói között Kotsis-Nagy Margit a görög mitológiából meríti témáját. A sors súlya alatt meggörnyedő embert ábrázolja bronz Szüsziphoszában, ugyanakkor a samottból égetett Szüsziphosz köve már nonfiguratív kompozíció, ahol a forma csavarodása valójában jobban izgatja az alkotót, mint a téma sugallta lehetőségek. Az elsősorban köztéri szobrászattal foglalkozó Rajki László a népi fafaragók mesélőkedvét követve józsef Attila portréját a költő egyik versének színes díszletei közé ágyazza festett faszobrán.

A további figuratív művek megformálása már nem a narratív szüzsének rendelődik alá. Az új jelentéseket hordozó térformák és a hétköznapi élethelyzetek rendhagyó felvetése iránt egyaránt fogékony Várnagy Ildikó tenyérnyi, pszichologizáló önarcképe megrendítően vall az öregedésről, míg apró szürrealista porcelán installációja a tudattalanból származó képet materializál, egyúttal alapvetően megkérdőjelezve azt, hogy a porcelán kizárólag a kispolgári nippek édeskés tartalmát közvetítheti. Szabó Tamás életművében kiemelkedő szerepe van a fejábrázolásoknak. Míg korábbi szobrain, festményein és rajzain a szenvedő, a gyötrődő vagy a határait kereső szubjektumot jeleníti meg, addig Pöttyös fejé ben már az ember általános képének ad formát a Húsvét-szigeteken talált monumentális kőfigurák méltóságteljes fejtartásával rokon módon. Ám a szögecsekkel borított felszín feloldja a határozott körvonalakat, és az ebből eredő vibrálást tovább fokozza az expresszíven felületre fújt színekkel, amitől egyszerre lesz

játékosan derűs és kissé nyugtalanító az ábrázolás. Asszonyi Tamás bronz lábból és fa testből kompilált, statikus jellé egyszerűsített, kék keretben álló fejetlen figurája - a tőle megszokott módon - csúfondárosan ironizál valamilyen "archaikus birodalom" önmagát piedesztálra állító korifeusán vagy uralkodóján. A történelem új nézőpontú plasztikai megközelítésén fáradozó Szentirmai Zoltán kiterjesztett szárnyú, keselyűszerű, kivénhedt hadvezérre emlékeztető, szimbolikus madarát mintha e archaikus kor embere hagyta volna örökül, míg az etruszk kultúra igézetében született Tarquiniusz című munkája a töredékekből ma már nehezen értelmezhető, megkövült múltat idézi meg. A szobrászként későn induló Pistyur Imre vulkáni kőből faragott, tömzsi, bumfordi figuráinak őseit vagy rokonait elsősorban a prekolumbián művészet ábrázolásaiban találjuk meg. Páljános Ervin festett, égetett agyag Sámán aquamaniléjének groteszk, szakállas emberfejből és állati testből kompilált mesés figurája már csak közvetetten utal az időben távoli, nagy kultúrák mondavilágára. Tzortzoglou Ceorgios egyszerű formákból komponált vasplasztikája nemcsak a postagalambok egykori otthonául szolgáló, Mediterráneum-szerte épített, nagyméretű galambházaknak állít emléket, hanem a felületre rádolgozott Mikisz Theodorakisz-kottaképpel egyúttal saját nemzeti identitásáról is vall. Szintén távoli vidéken keres inspirációs forrást Márkus Péter, aki az indiai kalligráfia antropomorf karakterét úgy fedezi fel, hogy közben az alumíniumöntvény rücskösen hagyott, lüktető felülete legalább olyan érdekes számára, mint maga a forrás formája.

Legalább olyan felszabadult formaalkotás, magától értetődő természetesség jellemzi Farkas Zsófia műveit, mint amilyen 20. századi híres elődeinél, Hans Arpnál vagy joan Mirónál látható. Szokatlan formalényei nyújtózkodnak és összehúzódnak, minden vizuális konvenciótól mentesen telenyüzsgik a teret. Akrillal festett poliuretánhabból készült Holdbéli Rinocéroszának gömbölyded, homorú és domború biomorf formáihoz a mikrovilág örökön izgő-mozgó, csápot eresztő amőbái szolgálhatnak analógiaként.

5