Mazányi Judit (szerk.): SeKKo IV. Szentendrei színes szobrok. 2012. június 23 - augusztus 26. - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 35. (Szentendre, 2012)
ÍVlazányi Judit SZENTENDREI SZÍNES SZOBROK A SZeKKo (Szentendrei Képzőművész Kortársaink) című sorozatot 2009-ben azzal a szándékkal indította útjára a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága Ferenczy Múzeuma, hogy a helyi polgárok mellett a nagyközönség a művészeiről híres város leglátogatottabb időszakában, a nyári szezonban csoportos kiállításon találkozhasson a szentendrei vagy az ide kötődő alkotók munkáival. Az első, különböző művészeti ágak képviselőinek műveit felvonultató tárlat után a következő, egyre sikeresebb bemutatók már műfaji szempontok figyelembe vételével születtek: 2010- ben a harmincéves Szentendrei Grafikai Műhelyben készült szitanyomatokat, míg 2011-ben a városban és környékén dolgozó iparművészek alkotásait mutattuk be. 2012-ben a szentendrei képzőművészek tematikai és technikai megkötések nélkül készült színes szobrait láthatjuk. Szobrászok a festők városában Igaz, Szentendre nem a szobrászok, hanem a festők városaként él a köztudatban, azonban az idők során egyre több olyan művésznek is otthont vagy kötődési lehetőséget nyújtott, akik szobrászként vagy képzőművészként térbeli műveket hoztak/nak létre. A szentendrei Régi Művésztelep festőinek kortársa volt az akadémiai tanultságú szobrász, Szamosi Soós Vilmos (1885-1972), aki az 1920- as évek elején költözött Szentendrére, és - Mészáros László 1934-es epizódjellegű művésztelepi tartózkodásától eltekintve - évtizedekig egyetlen képviselője volt e művészeti ágnak. Ezt követően az 1960-as évek közepétől, végétől kezdődően jelennek meg a szobrászok a városban. Csíkszentmihályi Róbert 1964-ben, Kucs Béla 1965-ben költözött Szentendrére. Farkas Ádám tanulmányait befejezve 1969-ben tér haza a városba. Szamosi Soós tanítványának, a helyi születésű Holdas Györgynek a pályafutása is ebben az évtizedben indul, jelentős változást hozott 1969-ben a szentendrei Új Művésztelep megnyitása is. Itt kapott műtermet Asszonyi Tamás, Ligeti Erika, Papachristos Andreas, Rajki László és Rózsa Péter. A festészet mellett a szobrászattal és az üveg művészi alkalmazásával egyaránt foglalkozó Z. Gács Györgynek rövid ideig, 1976-tól haláláig, 1978- ig volt műterme a Régi Művésztelepen. Szentirmai Zoltán később, 1979-ben telepedett le a városban, Márkus Péter tanulmányai befejezése után, 1987-től dolgozik szentendrei műtermében. Mészáros Dezső, bár a Visegrádhoz tartozó Áprily-völgyben lakott 1971-től, bekapcsolódott a város művészeti életébe, és monumentális, nonfiguratív kőszobrait a Dunakanyar körút mentén fekvő parkban állították fel 1986-ban. Ellentétben a festészettel, a szobrászatban nem léteztek közös helyi hagyományok, így valamennyien saját útjukat járták, akár a hivatalos elvárásokhoz igazodva, akár a maguk szabta célkitűzéseik megvalósítása érdekében dolgozva. Érdekes, de nem túl szerencsés epizódja volt a szobrászat jelenlétének a városban a Kucs Béla által kezdeményezett, 1965-ben létrehozott Szentendrei Szabadtéri Szoborpark, amely köztéri szobrok gipsz öntőmintáit mutatta be a későbbi, 1978-ban megnyílt Kerényi Jenő Múzeumot övező parkban. A szobrászat térnyerésének fontos állomása volt, hogy a Ferenczy művészcsalád hagyatéka Szentendrére került, és 1972-től állandó kiállítás mutatta be a családtagok, köztük a 20. századi magyar szobrászat kiemelkedő alkotójának, Ferenczy Béninek művészetét. Szintén jelentős változást hozott a szentendrei művészeti életben 1968-tól azoknak a fiataloknak a megjelenése a városban, akik 1972-ben alapító tagjai lettek a Vajda Lajos Stúdiónak. Közülük Holdas György mellett Lois Viktor és a fiatalon elhunyt Matyófalvi Gábor munkásságának gerincét alkotja a szobrászat. A 3
