Dam, Johan van (szerk.): Útravaló. Gy. Molnár István (Szentendre, 2012)

Tóth Antal: Spirálív mentén haladva

Visszatérve a művekre: az Éjszaka képeinek álomittasan szép, tónus gazdag, számszerűen laza sorozatát 1969-ben a Szentendrén történt letelepedése után fejezte be. Majd ráeszmélve arra, hogy ott tágas, levegős teret biztosít a műterem, léptéket váltott, azaz nagyobb méretű alkotásokat kezdett készíteni. Reá a ma divatos szóval leginkább a vegyes technika volt jellemző. Kezdetektől fogva belenyúlt képeibe, a vízfestménybe tussal, ceruzával, a tusrajzokba, rajzokba akvarellel és még sokféle módon. Ide soroljuk rézkarcait és metszeteit is, amelyekbe festői hatású maratott foltokat vitt. Kifejtette azt is, hogy neki a fekete-fehér is szín, és olyan különbségeket tett (látott, alkalmazott), hogy van hideg és meleg hatású fekete folt. Rajta kívül nincs ember, aki ezt képes volna észlelni, konstatálni.

Újabb szentendrei képei jelentős részének papírnyomat volt az alapja, de ahogy említettük, nem állt meg itt. Gyakran belejavított a képeibe és kiegészítette azokat akvarell foltokkal, és szó szerint belefirkált a felületbe, csak látszólag szertelenül. Ugyanis művészetének egyik legérdekesebb jellegzetessége az irányított esetlegességek alkalmazása. Munkáin a színek dekoratív szerepet kaptak: a biztosan körülhatárolt,