Dam, Johan van (szerk.): Útravaló. Gy. Molnár István (Szentendre, 2012)

Tóth Antal: Spirálív mentén haladva

Visszatérve a művekre: az Éjszaka képeinek álomittasan szép, tónus gazdag, számszerű­en laza sorozatát 1969-ben a Szentendrén történt letelepedése után fejezte be. Majd ráeszmélve arra, hogy ott tágas, levegős te­ret biztosít a műterem, léptéket váltott, azaz nagyobb méretű alkotásokat kezdett készí­teni. Reá a ma divatos szóval leginkább a ve­gyes technika volt jellemző. Kezdetektől fog­va belenyúlt képeibe, a vízfestménybe tussal, ceruzával, a tusrajzokba, rajzokba akvarellel és még sokféle módon. Ide soroljuk rézkar­cait és metszeteit is, amelyekbe festői hatá­sú maratott foltokat vitt. Kifejtette azt is, hogy neki a fekete-fehér is szín, és olyan kü­lönbségeket tett (látott, alkalmazott), hogy van hideg és meleg hatású fekete folt. Rajta kívül nincs ember, aki ezt képes volna ész­lelni, konstatálni. Újabb szentendrei képei jelentős részének papírnyomat volt az alapja, de ahogy emlí­tettük, nem állt meg itt. Gyakran belejaví­tott a képeibe és kiegészítette azokat akva­­rell foltokkal, és szó szerint belefirkált a fe­lületbe, csak látszólag szertelenül. Ugyanis művészetének egyik legérdekesebb jelleg­zetessége az irányított esetlegességek al­kalmazása. Munkáin a színek dekoratív szerepet kaptak: a biztosan körülhatárolt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom