Dam, Johan van (szerk.): Útravaló. Gy. Molnár István (Szentendre, 2012)

Bencsik István: Tulajdonképpen nem voltunk barátok

don - szőkébb pátriámban - rábeszéltem a város vezetőit, hogy hozzunk létre egy alko­tótelepet Villány mintájára. A telep megva­lósult, az én dolgom volt felkérni a művésze­ket. Elmentem Pistához és Deim Palihoz. El is jöttek - mindketten csináltak egy-egy jó szobrot. Emlékszem amikor Pista meg­érkezett - a városháza előtt vártam - abban az időben vett egy Zsigulit (ez volt AZ autó a mi korunkban). Nem bírta ki, hogy ne csi­nosítsa az autóját - öntapadós műanyag fóliával képet ragasztott a motorházra. Ilyen volt a mi luxusunk a 70-es években. Ami­kor kiszállt az autóból, büszkén mondta „egy seggel jöttem idáig", 200 kilométert egyhuzamban végigvezetni hőstett volt azo­kon az utakon, azokkal az autókkal. Képek jutnak eszembe. Az ápolt, gondosan rendben tartott műterme, a szép galéria, amit saját kezűleg épített, amikor náluk ebédeltem mindkettőjük kedvessége, a na­gyon szép rézkarcai. Évek teltek el és nem találkoztunk. Egyszer Deim Palitól kérdeztem róla, mondta, hogy tájképeket fest. Gyönyörűen dolgozott, mégis kétségei lehettek. Vállalta a váltáso­kat, mert minden váltás után azt hisszük megtaláltuk az Egyetlent, az Igazit. De a Te­remtő nagyigényű, a képi valóság is végte­len, soha nem vagyunk képesek a teljes-

Next

/
Oldalképek
Tartalom