Török Katalin - Jurcskó László: Boromisza Tibor 1880 - 1960 (Szentendre, 2012)
Török Katalin: Boromisza Tibor munkássága 1919 és 1953 között
latinus strandfürdő építésével (1921) járó mozgalmas és változatos munkafolyamatok látványa is. Az uszályról rakodó, talicskázó munkásokat Boromisza egy remek pasztellben, Прагу két olajban örökítette meg (74., 75., 76., 77. kép). Az új kísérletezések jegyében született műveivel Boromisza 1922 októberében a Helikon Galériában lépett nyilvánosság elé. A Helikon az ő és Medgyessy Ferenc munkáiból rendezett kiállítással nyitotta meg új budapesti kiállítóhelyét a Haris közben. A katalógusban szereplő képcímek alapján nagybányai, szatmári, dunavecsei és margitszigeti alkotásokat állított ki, akvarelleket és olajokat vegyesen, összesen harmincnégy opust. Az egész kollekcióból a margitszigetiek kapták a legtöbb méltatást a sajtó részéről. Sajnos, a szóban forgó műveknek csak kis töredékét ismerjük eredetiben, reprodukcióról sem mindegyiket, így a szokásosnál is nagyobb a korabeli kritikák művészettörténeti jelentősége. Sebestyén Ede az Új Nemzedékben arról írt, hogy míg korábban a piros és a zöld voltak Boromisza domináló színei, a háború után, amikor újra kezébe vette az ecsetet „a palettáján már más színeket talált. De nem csak a színei, a formái is megváltoztak...", és másokkal együtt (Bálint Aladár, Kállay Ernő, Iván Ede, Földi Mihály) ő is úgy találta, hogy a „Margitszigeten festett képei legfestőibb és legköltőibb darabjai az újabb magyar tájfestésnek "15 (78. kép). A kiállításon szereplő másik margitszigeti tájképet sajnos csak a Hevesy-féle Boromiszatanulmányban közzétett fekete-fehér reprodukcióból ismerjünk, de kicsit életre kelthető az alábbi idézettel: „A Májusi délelőtt a Margitszigeten címmel jelzett olajfestménye oly tüneményes precizitással megoldott szín- és fényprobléma, aminek párja még a legnevesebb tárlatában is feltűnést keltene" - véleményezte a pozsonyi Magyar Újságban a művet a Seidl névvel szignált írás szerzője'6 (79. kép). Iványi Grünwald Béla festőművész öccse, Iván Ede elemzésében arról írt, hogy Boromisza margitszigeti tájképei apró, dekoratív színfoltokból rakódnak össze, és kiemeli a festmények egy másik sajátosságát is (melyről egyébként Boromisza 1921 őszén - mint az őt legújabban foglalkoztató kérdésről - már beszélt Földi Mihálynak): „Ezeknek a tájaknak a plasztikusságát, perspektíváját is egészen egyénien oldja meg: rendesen a kép jobb oldaláról erős fénysugarakat szór, ami így valósággal távlati síkokra bontja a képet"17 (80. kép). Kállay Ernő távolabbról közelít az új Boromiszafestményekhez: „Boromiszát nagyon nehéz volna akármelyik modern festészeti irányba besorolni. Amint képein látható, csaknem minden irány és minden stílus értékes eredményeiből válogat, sőt egyes képein keveri is a stílusokat, de minden stílust átalakít a maga erős, teljesen külön utakon járó egyéniségével. Alapjában impresszionista, de impresszióit monumentalitást kereső stilizálással adja. Minden képének megvan a maga határozott lüktető ritmusa. Különösen szépek rendkívül frissen ható tájképei, a margitszigeti képek."18 S mintha egymásnak adnák át a szót, Bálint Aladár is jqZZ A HELIKON KIÁLLÍTÁSAI IV. VÁCZl-итеА .30. (HARIS-KÖZ 2.) FÉLEMELET V. BOROMISZA TIBOR ÉS MEDGYESSY FERENC GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSA BUDAPEST, 1922. OKTÓBER HÓ Helikon kiállítási katalógus, 1922 Exhibition catalogue of Helikon, 1922 15 Sebestyén Ede: Boromisza kiállítása | Új Nemzedék | 1922. október 24. 16 Seidl: Boromisza Tibor | Magyar Újság (Pozsony) | 1922. október 22. 17 (i. e.): Boromisza Tibor kiállítása | Népszava | 1922. október 29. 18 Kállay Ernő: Három kiállítás | Nemzeti Újság | 1922. október 24. BOROMISZA TIBOR 87
