Török Katalin - Jurcskó László: Boromisza Tibor 1880 - 1960 (Szentendre, 2012)
Török Katalin: Boromisza Tibor munkássága 1919 és 1953 között
tek is azok. Boromiszának ez az adottsága - amivel egyébként a festők nagy része nem rendelkezik - alkotó egyéniségének szinte teljesen feltáratlan részét képezi. S ha még azt is tekintetbe vesszük, hogy az életmű jelenleg ismert festészeti hozadéka milyen fájdalmasan foghíjas, akkor még jobban felértékelődnek az ecset helyett szavakkal elénk tárt látványélmények. „Ma rendkívül lágy idő volt. A víz partján dolgoztam. Reggel, felhők közt bujkáló őszi napsugarak, s a víz lélegezni kezdett. Az egymásba folyó színek szimfóniái és a nagy vízre hűzó vadludak gágogása különös ritmusokat pengetett körülöttem. Óh, a művészet! Mily szerencsétlenség az, ha az embereknek hiányzik erre a felfogó antennája, pedig ott lebeg a légben az örök ritmus (...) Ma úgy ringott a nagy víz, mint folyó antik ezüst. Égen-vízen alig fodrozott egy kis redő, a partot lágy gyűrűzések vonalazták, nedvesítve a fövényt, ahol is tükröződött a rőt vörös őszi avar. Álomba ringató álomkép (...) A kék színek variálása, felhőtlen tiszta ég és víz mellett szinte átszövi az egész tájat. Mintegy kék párázat lepi a tárgyakat, amit igen nehéz kihozni. Pointilista módon kísérletezem - mint annyiszor már a múltban. A színes fátyolszerűségbe markánsan rajzolódik a vörösfenyő, sok-sok virág és katángkóró, meg cicfarok, ökörfarok - bámulatos. Mily erő kell és lelki egyensúly, hogy a természetnek ezt a felséges poézisét színre átértékeljem. Munka, munka, munka."104 Boromisza mesteri módon tudta a szavakká formált természeti megfigyelésekkel, átélésekkel párhuzamba állítani saját életének és az emberiségnek nagy sorskérdéseit. Gyakran fogalmazta meg a természetben és a társadalmi életben lezajló folyamatok közötti hasonlóságot is, mint például az itt következő naplórészben: „Viharzott a Balaton. A déli orkán a magas vizet a mólóhoz, parthoz nyomta. Egymásra hágtak a hullámcsíkok, fehér tarajukat porrá szaggatta a szél. Ez a szakadatlan roham, tajtékzó düh emlékeztet az emberek törtetésére. Valamelyes cél, eszme, esetleg csupán a romlott emésztés hajtja őket különböző cselekedetekre. S ha a szél elül, elsimul a víz. A kék csillagokat hidegen tükrözi a víz. Mi maradt az iménti zajgásból? A partra hányt nád, giz-gaz, esetleg dög, tetem a partok fövenyén. A víz kitisztult és békét lehel (...) Elkezdtem két olajfestményt. Holdkeltét és napkeltét. Romantika? Nem, vagy ha igen, akkor narkotikum. Valami új meglátások motoszkálnak érzéseim mélyén. Akvarellben élem ki. Egy-egy ellopott óra a nyomor napjaiból. Vigasz, hogy egyszer ennek is vége, s lelkem felemelkedhet a földi salakból, amit önként magamnak szedtem. Vezeklésül. (...) A Szentmihály-hegyen festettem. Egyedül voltam ezen a szép kilátó sziklamaradványon, amelyik úgy ugrik ki a balatoni nádasok között, mint egy teknős háta. Rajta fogadalmi kápolna, fehéren villog a tűző nyári napfényben. (...) Isteni csend, béke, nyugalom. Hosszú-hosszú ideje, hogy ilyen békés kontemplációra nem volt alkalmam. A táj festőisége sokoldalú, sok mindenre inspirál, s ha még valami vágyam van - erre a földi életre úgy szeretnék itt elpihenni. Az itteni csendes temetőben. Ha pedig - ami a leghelyesebb - elhamvasztanak, itt szórják szét poraimat. Két kékvércse kering a levegőben. Itt lakoznak a toronyban. Atyafiai Csí-csínek, az én hortobágyi neveltemnek. Keringnek fölöttem, szemlélnek, közel csapódnak, - ki ez a magános vándor?"105 A fenti idézet egyes megfogalmazásaiból is jól érzékelhető, hogy a mindenkit sújtó háborús veszteségek, a talpra állás küzdelmei a későn családot alapító Boromiszát különösen nagy próbatétel elé állították. Az embert próbáló anyagi nélkülözések és a szakmai mellőzöttség, elszigeteltség mellett öt apró gyermeket nevelő, hatvanöt éven felüli festőnek összes fájdalmát, csalódottságát, kínzó gondolatát és utolsó nagy természetélményeit magába fogadó kockás iskolai füzet, a Keszthelyi napló lett élete utolsó, nagyobb lélegzetű írásos dokumentuma.106 104 Boromisza Tibor: Keszthelyi napló, 1946 | Kézirat | BT-CsA 105 Boromisza Tibor: Keszthelyi napló, 1947 | Kézirat | BT-CsA 106 A napló teljes terjedelmében közlésre került a már többször idézett „Boromisza Tibor önéletrajzi feljegyzései" című kiadványban. BOROMISZA TIBOR 223
