Török Katalin - Jurcskó László: Boromisza Tibor 1880 - 1960 (Szentendre, 2012)
Jurecskó László: Boromisza Tibor festészete 1904 és 1918 között
sokkal inkább a mozgalmasság érzetét keltik. Míg a köröshegyi tájképén kisebb foltokat alkalmaz, ugyanúgy mint a nagybányai tájon (17. kép), addig a falu főutcáját ábrázoló képén ezeket egyesíti nagyobb, körvonalakkal határolt formákba (18. kép). Ennek eredményeként jön létre egy igen izgalmas, dekoratív, nagyon mozgalmas, ugyanakkor kiegyensúlyozott kompozíciójú mű, amelynek hatását tovább erősítik az ellenfényben ragyogó, a képet meseszerűvé, éterivé tevő ultramarinok és citromsárgák kiegészítő színei. A két festésmód egyesítését majd a következő év főművein figyelhetjük meg. Mindhárom festményt nyugodtan sorolhatjuk a modern festészet meghatározóan fontos, egyéni hangú alapművei közé. Eddig úgy tudtuk, hogy a festő csak 1908-ban tartózkodott Kőröshegyen, de két kép (amelyek a nagy festéksávokkal alkotott műveinek sorát gyarapítják): a festőbarát, Bálint József ропща (19. kép), illetve a Répával rakják a szekeret a köröshegyi majorban, módosítja ezt a vélekedést.43 Utóbbi a kép témája és a hátoldali felirat alapján egyértelmű, hogy 1908 telén készült. A másikon pedig olvasható a szignó: „K.1909 Boromisza Tibor". A képaláírásban szereplő „K" betű természetesen több helyszínt is jelenthet, esetünkben azonban a háttérben felfedezni véljük a Balaton víztükrét, másrészt a kép hátoldalán is található egy lemázolt portré, amelyről a Balatoni Festőkolónia tagjait ábrázoló újságkép alapján egyértelműen megállapítható, hogy Némethy Miklósról készült. Boromisza tehát Nagybánya mellett ebben az évben is dolgozott Kőröshegyen. A főutcát ábrázoló kép ultramarinkék kontúrjai és a háttér kisebb festéksávjai mellett már megfigyelhető az arc és a ruha ábrázolásánál a nagyon dekoratív festékfoltokból való építkezés is, bár a festő ennek egységességét kisebb foltokkal szakítja meg, így téve mozgalmassá, érdekesebbé a szembenéző festőbarát portréját. Módszerének továbbfejlesztését figyelhetjük meg a talán legtöbbet reprodukált és legismertebb festményén, az ugyanebben az évben alkotott Fürdőzők címűn, amely Németh Lajos szavaival élve, bármelyik nyugati múzeum falán főhelyen szerepelhetne (20. kép). A kép Boromisza eddigi törekvéseinek szintézisét adja. A szimbolista felhangoktól sem mentes alkotáson három, klasszikus háromszög kompozícióba helyezett, különböző nézetű akt látható. Eltérően a nagybányai gyakorlattól, modelljei nem cigánylányok voltak, hanem valószínűleg felesége és a körükhöz tartozó barátnők. Boromisza a női testek megfestésénél kis festéksávokat alkalmaz, s ezek segítségével adja meg a testek plasztikusságát. Ultramarin kontúrok határolják az aktokat, kiemelve azok egyes részeit. Más módszert alkalmaz a fű, a fák lombja és a víz hullámainak megfestésénél. Ez a sokszínűség egyáltalán nem megy az összhang rovására. A testek a rajtuk megcsillanó árnyékok színeivel csatlakoznak a természet zöldjeihez, kékjeihez, ezzel is kiemelve együvé tartozásukat, egyenértékűségüket. A víz hullámai kavargó formákat hoznak létre, erősítve a kép szecessziós jellegét. Hullámzó dekoratív vonalaival a testek, valamint a gyümölcsfák festése is hozzájárni a hatáshoz. A magyar festészetben egyedülálló formai és tartalmi megoldásokkal élő mű Boromisza Tibor festészetének egyik csúcspontja, párhuzamait egyaránt megtaláljuk a Pont-anens-i iskola, a Nabis-k és a Fauves-ok festészetében. A Pádon ülő nő (felesége, Torday Mária portréja) az 1909-es év másik kiemelkedő műve (21. kép). Míg az előbbin a plasztikusság és a térbeliség érzékeltetésére nagy figyelmet fordít, addig itt a dekoratív síkszerűség érdekében minden eszközt felhasznál. A pad előlapjának érzékeltetése csak zavarná ezt a hatást, ezért ettől eltekint, a nő ujjai szinte rásimulnak a hátsó támlára, ruhája és a háttér csupa dekoratív színfolt, egyedül az arcnál és a kalap virágainál tér el ettől a síkszerűségtől. A nagyméretű festmény visszafogott árnyalatú színei elsősorban az egymást jól kiegészítő alapszínekből tevődnek össze. A magyar modern művészetben leginkább Rippl-Rónai korai művei juthatnak eszünkbe a kép szemlélésekor, de inkább hangulatilag, mint formailag és tartalmilag érezhetjük a hasonlóságot. A nyugati művészetben szintén az előbb említettek képei között találhatunk hasonló megoldásokra, 43 Boromisza Tibor: Répával rakják a szekeret a köröshegyi majorban, 1908 | olaj, karton | 57 x 98 cm | J. b. 1.: Boromisza Tibor 1908 BOROMISZA TIBOR 19
